Irodalmi Szemle, 2004
2004/6 - Szalay Zoltán: Ártatlanság, Csipp-csöpp (novella)
Szalay Zoltán a csap végét, mert a tömítések, melyekkel próbálkozott, vagy átáztak rövid időn belül, vagy pedig nem zárták él teljesen a víz útját. Drasztikusabb beavatkozásra volt szükség, ezért Apród úr előkereste szerszámkészletét, melyet legutóbbi használata után gondosan elrejtett, hogy így kerülhesse el a velük való munkát, ha újra dolgozni kényszerülne. Most előkotorta az egész félelmetes arzenált, s vicsorogva nézett farkasszemet az álmát háborgató hitvány vízcsappal. Egy súlyos csavarkulcsot markolt meg először, hogy az egész csapot leszerelje vele, de valahogy félt végrehajtani ezt a tervet. Sokáig töprengett, mit kéne tenni, míg végül mégis rászánta magát. Levette a csapot, s alaposan megvizsgálta. Megállapította, hogy a hiba köny- nyen orvosolható, csak egy kis tömítésre van szükség. Kis gumidarabkát helyezett el a megfelelő helyre, s elégedetten szerelte vissza a csapot. Nem csöpögött tovább. Apród úr alig akart hinni érzékszerveinek. Annyira boldog volt, hogy alig tudott újra elaludni. Végül mégis elszunnyadt, s álmában is hősnek látta magát: lovag volt, és egy hadsereg élén indult egy óriási vár bevételére. Lekaszabolt néhány ellenséges katonát, mire a vár ura követet küldött, akin keresztül közölte, hogy megadja magát. Apród úr dicsőségesen vonult be a várba, hogy elfoglalja a megszerzett trónt. Hatalmas terembe sétált be katonáival, ahol nagy embercsoport várta, köztük volt a legyőzött király is, körülötte pedig három gyönyörű leánya, akik közül a győztes sereg vezére feleséget választhatott magának. Apród úr ki is választotta magának a legszebbet, egy aranyszőke hajú, hófehér bőrű (és elég bö- gyös) szépséget, aki pirulva lépett melléje. Ezután felült a magas, aranyozott trónszékre, a király pedig megkérdezte tőle, elfogadja-e koronáját. Apród úr gondolkodott néhány másodpercig, majd úgy téve, mintha ezzel a vereséget szenvedett úrnak tenne szolgálatot, elfogadta a felajánlást. A ceremóniára rögvest sort kerítettek, a volt király utódja fejére helyezte a drágakövekkel gazdagon díszített koronát, kezébe adta a jogart, s átruházta rá egész országát, hogy legyen annak korlátlan és dicső ura. Azon nyomban megtartották az új király és a fiatal királyleány lakodalmát is, mindenki vigadt, Apród úr csak azért nem vitte túlzásba az alkoholfogyasztást, hogy kábultsága ne váljék a nászéjszaka rovására. Mikor pedig az étel és ital elfogyott, a korona új tulajdonosa a királyi szobában egy illatozó ágyon minden ízében birtokba vette új asszonyát, s alaposan ki is fáradt, úgyhogy kötelessége teljesítése után rögvest elnyomta az álom. Riasztó durranásra ébredt. Menten kardjáért nyúlt, hogy ellássa a baját a haszontalan senkiházinak, aki felverte. Nem volt azonban senki a királyi szobában, csak a bámulatos, viruló szépségű újdonsült asszony, aki elégedett álmát aludta hősi ura mellett, illetve ő maga, a történelem nagyszabású szerzője. Kikelt ágyából, mert a durranások újra és újra megismétlődtek. Egy kis ajtó nyílt a szoba egyik oldalán, annak túloldaláról érkeztek a zavaró hangok. Odaosont, kezében kardjával, teljesen mezítelenül, s kirántotta az ajtót. Amit pedig odabent látott, nem volt más, mint Apród úr kicsike fürdőszobája a csöpögő csappal.
