Irodalmi Szemle, 2004
2004/6 - Szalay Zoltán: Ártatlanság, Csipp-csöpp (novella)
Szalay Zoltán Ártatlanság „...amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek... ” Mt 25,40 Felszálltam a villamosra, melyen egy csomó egyforma ember utazott, akik mind a saját gondjaikkal voltak elfoglalva. Egy fiatal fiú állt tőlem nem messze, csak rövid idő múlva tűnt fel, hogy mankója van, s az egyik lába hiányzik. Mellette ott állt édesanyja, egy idős arcú, kövér asszony.- Mit bámul? - kérdezte az asszony durván sistergő hangon tőlem.- Bocsánat, én igazán... semmit... - dadogtam, fejemet csóválva, kezemmel is elnézést hadonászva.- A fiamat bámulja, igaz? - kérdezte az asszony, ügyet sem vetve rá, hogy elfordítottam a fejemet. - A fiamat, akinek nincs jobb lába. Tetszik magának? Szép, ugye, szép látvány? Nekem is borzasztóan tetszik. Nézhetem is, egész álló nap, gyönyörködhetem benne. Jó, hogy maga is vetett rá egy pillantást. A durvaság, mellyel az asszony beszélt, felháborított, de meglepetésemben csak hebegni tudtam, tanácstalanul.- Ezt hagyja abba, kérem, én igazán... Hiszen én... Tényleg sajnálom a fiát, de... Hagyjon engem, kérem... - morogtam bambán.- Nem szereti, ha fájdalmat okoznak magának, persze - folytatta a nő, támadó modorban. - Megértem én, hisz senki se szereti, és végül is maga is egy egyszerű, hétköznapi ember. Tudja, a fiam se szereti. Vagy ezt eddig nem tudta? Mert ő is egyszerű ember, vagy legalábbis az volt, míg...- Figyeljen - mondtam, megelégelve a dolgot, miközben már mindenki minket figyelt, én pedig elvörösödtem -, én nem is szóltam magához, azt sem tudom, ki maga vagy a fia, nem is értem, miről beszél, úgyhogy most rögtön hagyja abba és szálljon le rólam, érthető?- Nem szállók le magáról - közölte az asszony dühösen -, míg el nem mondom, amit el akarok mondani, érthető? Maga ne parancsolgasson nekem, maga, a legnagyobb disznó, akit valaha a hátán hordott a fold, maga, aki ezt tette a fiammal!...- Most már aztán elég legyen! - kiáltottam fel. — Soha az életben nem is láttam magát, mi közöm lenne nekem a maga fiához?! A pokolba, hagyjon már békén, fogja be, érti, mert ezt nem csinálhatja! A féllábú fiú anyja mellett ácsorogva (azt sem értettem, miért nem ül le, hiszen voltak üres helyek a villamosban) nézett engem, olyan fájdalmasan, hogy
