Irodalmi Szemle, 2004

2004/6 - Szalay Zoltán: Ártatlanság, Csipp-csöpp (novella)

Szalay Zoltán majdnem megbolondultam. Elhatároztam, nem tűröm tovább ezt a képtelen hely­zetet, előrefurakodtam az emberek között. Csakhogy a kövér asszony követett.- Tudja, nem is gondoltam - beszélt hozzám tovább -, hogy léteznek ekkor férgek a földön, míg meg nem történt ez a fiammal, míg le nem vágták a lábát sze­génynek. Azelőtt szerettem az embereket, még az ilyen rettenetes alakokat is, mint maga. Csakhogy akkor minden megváltozott. Maga tönkretett bennünket. El sem tudja képzelni, mit jelent ez, így élni. Mivel jár ez, ez a hiány,ez a fogyatékosság... hú, de utálom ezt a szót is! Nem kérem, hogy magyarázza meg, miért tette, de ak­kor legalább nézzen szembe a tette következményeivel!- Nem értem - magyaráztam, immár teljesen kikészülve -, nem értem, mi­ről beszél, asszonyom, hiszen egy ujjal sem értem a fiához, soha nem bántottam senkit, még csak fegyvert sem fogtam a kezemben, még katona sem voltam soha, nem ártok én senkinek, keresztény ember vagyok, szeretem az embereket, elítélem az erőszakot, mondja, miért kínoz?- Szép szavak - mondta az asszony igazán megható, látom, maga egy lel­kiismeretes ember, azt mondja, még keresztény is, szép, hogy ezt felvállalja, csak egyetlen dolgot nem értek: nem öli meg a lelkiismeret-furdalás? Hogy élhet így? így, hogy látja, mit tett a fiammal. Nyomorékká tette. Tönkretette az én életemet is, de legfőképp az övét. O, vagy talán elment a papjához, beült a sötét gyóntatószékbe, és szépen előadta vétkeit a megértő atyának? Mondja, mit szólt ez a bizonyos plébános, mikor maga kijelentette, hogy tönkretette a gyerekem életét? Rezzenéstelen maradt az arca? Vagy egy csöppet felhurrant? A maga bűnei azonban meg lettek bocsátva, ez szép dolog, igazán szép. Elhallgatott a lelkiismerete? Megbékélt a leikével? Nem válaszoltam - úgy döntöttem, a passzív ellenállás taktikáját választom. Elfordultam, az utcát néztem, de természetesen nem tudtam nem meghallani a be­szédet.- Látom, nem teljesen, ugyanis nem tud a szemembe se nézni. A tükörbe be­le tud? Nem zavarja, hogy egy szörny néz vissza? Egy rettenetes, vérengző vadál­lat? Persze a látszattal minden rendben van. Maga egy kultúrált úriember, aki min­dig fegyelmezetten viselkedik, ellenzi a halálbüntetést és az abortuszt, csak néha­napján enged meg magának egy-egy ilyen ártatlan kis kihágást, mint például ez is volt, hogy a fiamat elintézte. Azt is annak rendje és módja szerint megbánja és meggyónja a lelki atyjánál. Kiváló ember, az emberiség dísze, ó, meghajolnék ma­ga előtt, csakhogy... - Itt az asszony hangja megcsuklott. - Csakhogy a fiam majd­nem meghalt, aztán pedig kishíján megőrült, hosszú, nagyon hosszú időbe telt ne­ki, míg megszokta ezt... ha meg lehet ezt egyáltalán szokni. O, persze, maga azt hi­szi, tudja, mi a fájdalom, tudja, mi az, szenvedni, akár más, akár saját maga miatt. Én megmondom magának az igazat: csak azt az egyet tudja, mi az, szenvedést okozni. Csak ezt tudja. Mindenről maga tehet. A villamos megállt, az emberek leszálltak, a hang a hátam mögött elhallga­

Next

/
Oldalképek
Tartalom