Irodalmi Szemle, 2004
2004/6 - Duba Gyula: „Most kéne menekülni... ” (Zs. Nagy költészete - esszé)
Duba Gyula A Kevés már a fény első sorai: „Egyszer majd vakonddá változom,/ és férgek közé kaparom magam,/ mert körülöttem kevés már a fény...” Máskor „minden szögletes”, majd „Dörögve izzik a pokol” vagy „köd az árkokban s a vágyak felett”. A költő hűen önmagát mondja, most talán méginkább. Gyakrabban és mélyebben tekint magába, mintha úgy érezné: távolodik tőle a világ! Bizonyosság már „csak” az emlékezésben van, ebből születnek olyan nagyszerű metaforák, mint „a Förtelmes Kaszálógép”, melyet sorsnak is nevezhetnénk vagy történelemnek, életnek vagy végzetnek, s még sok minden egyébnek. A költői kép azonban pontosabb, a többi túl általános, ez azonban mindent tartalmaz, amit a jelenségről el lehet mondani! Flogy nem szeretetre méltó, mert rút, s hogy kegyetlen, mert elpusztít! S amellett közönyös, érzéketlen, önkényes és befolyásolhatatlan. Hiába mondja: „zsénagy ez a szerfelett nagyra becsült költői is”, isten válasza csak annyi: ámen. Az Édeni vihar (1994) Új versek ciklusában további tért arat a prozódia és a fanyar önirónia, az emlékek „elbitangolnak”, „vidám pesszimizmussal” Testamentum íródik és a költő „borúlátó / akár valami hazafias költő”. Ritkul jelenléte, s nő hiánya az irodalmi életben. Ady Endrét Malacfejű kisúr című versével köszönti, mintegy a rendszerváltást véve tudomásul?, „alattomos gerillaháború / a koncokért”, hogy a Zsénagylajoshajnalodás-bán minden összezavarodjon. Könyve végén Halotti beszéddel búcsúzik, a végzetről is szó esik benne. Ezek után pedig... valamikor még a hetvenes évek közepén írhatta: És majd eltűnők... Ötezer sornyi vers, néhány prózakötet, az életmű befejezetlennek tűnik fel, mégsem torzó. így kerek egész, ahogy van. Olyan életmű a Zsélyi Nagy Lajosé, amelyik jelenlétében adott, nem számol a múlttal és nem tervezi a jövőt, mindig jelen időben él. Minden esélye megvan rá, hogy időtlen legyen. Érzései és hangulatai, groteszk meglátásai és ironikus kifakadásai nem időszerű és elmúló jelenségekhez fűződtek, hanem a Förtelmes Kaszálógép dübörgéséhez, létünk alapértékeihez, közösségi sorsunk eszményeihez. S az eltűnés is illuzórikus, bár valóságosnak tűnhet fel: a költők nem tűnnek el! Szüksége van rájuk a világnak, nekünk különösen! Bár kötetei nem helyettesítik őt, mégis, mint minden komoly és igaz költészet, biztosítják és tartósítják jelenlétét. (A Madách-Posonium Kiadóban a közeljövőben megjelenő És most eltűnök című válogatott verseskötet utószava.)
