Irodalmi Szemle, 2004
2004/6 - Ferdinandy György: Életem legboldogabb pillanata
Ferdinandy György Életem legboldogabb pillanata Nem az én ötletem volt, hogy keresni kezdjem. Mások szólítottak fel rá, ők pedig, hajói emlékszem, valami japán filmből vették át ezt a nagyanyáink emlékkönyvébe kívánkozó romantikus gondolatot. Amitől - erre viszont rá kellett jönnöm - nem szabadul egykönnyen az ember. Végül is nem lehetetlen, hogy egész életében ezt a pillanatot kereste. Miért ne találná meg az emlékeiben? Abban a filmben van egy hely valahol ég és föld között, félúton. Ott kell eldöntenie mindenkinek, hogy melyik is ez a boldog pillanat. Az eredményt viszi magával az égbe. Ez lesz az úgynevezett örök élet. Mert attól kezdve nem marad számára más, mint ez a végtelen jelen. Most, hogy leírom, eszembe jut az is, hogy én ebben a monoton mennyországban ugyancsak hamar elunnám magam. Ezzel a rózsaszínű nyalókával a kezemben, ami nem fogy el, hiába nyalom. Hát igen. Nem nekem való hely a paradicsom. De hát valamiért ugye író volt az ember. Ha már belevágtam, megírom ezt a korszerűtlen dolgozatot. * * * A tevékenykedés boldogsága az első, amit elvetek. Nem mintha rosszkedvűen végezném a dolgomat. Csak hát minden eredmény sarkallja az embert. A siker, ez a feltételes megálló, nem kifejezetten boldog pillanat. Úgy képzelem — és ezt valószínűleg mások is úgy képzelik hogy a szerelem öröme áll a beteljesüléshez a legközelebb. A pillanat, amikor megáll az óramutató, lásd Goethe, és a doktor úrral nem történik többé semmi sem. Azután ezt a példázatot is elvetem. A semmit a lét legboldogabb pillanatának kinevezni talán mégsem lehet. Maradnak azok, akiket szerettem. Valamennyiükkel átéltem boldog, felejthetetlen perceket. Csak hát az élet, mint mondják, megy tovább. A gyerekek felnőnek, az ember magára marad. A barátságban pedig éppen az a szép, hogy időtlen. Nem egyetlen szívdöglesztő pillanat. * * * Játszunk. Körülöttem közhelyeket mondanak. Amikor berúgtam azt a gólt!- álmodozik egy középcsatár. Amikor felcsendült a Himnusz, annyi év után. Ami