Irodalmi Szemle, 2004
2004/1 - Alabán Ferenc: Érték a sajátosságban (tanulmány)
Alabán Ferenc Az ábra - mely az amerikai Donald Keesey által összeállított kritikai szemelvénygyűjtemény bevezetőjében megtalálható modell5 általunk módosított változata - az irodalmi értékelő/értelmező gyakorlatban érvényesülő kritikai szempontrendszert és viszonyait vázolja fel. Részei a potenciális kortárs kritikai modellek összetevőit is jelentik. A viszonyrendszer és a szempontkategória - nyilvánvalóan a hangsúlyok érdekében — olyan pólusokban megtestesülő „szélsőségeket” tételez fel, amelyek előfordulhatnak a valóságban, mégis leginkább az egyes szempontok keveredéseként, szimultán alkalmazásaként fordulnak elő. A szerzői (alkotói) alaphelyzet feltételezi a műalkotáshoz fűződő genetikus viszonyt; az alkotó ui. ennél a helyzeténél fogva maga is érintett és elkötelezett a saját kisebbségi lényege által és így részese (nem elfogulatlan szemlélője) az alkotás gondolati-emocionális viszonylatainak. Az alkotó célközönsége elsősorban saját kisebbségi közege, s rajta keresztül az azonos nyelvű szélesebb olvasói réteg, beleértve az egyetemes magyar irodalom olvasóközönségét, egy további szinten pedig minden magyarul olvasó befogadót. A műalkotás hitelessége és művészi értéke is függ attól, hogy az alkotó mennyire képes saját érintettségét és kompetenciáját (elfogultságát) művészileg „megnemesíteni” és értékessé tenni. Ez a genetikus viszony legjellemzőbb adott jegye a szerzői „bennfentesség” és autentikusság, amelynek segítségével meghatározható (elkülöníthető) a kisebbségi magyar szerző műve, melynek genezisénél alkotó és idea (téma) valójában egy forrásból fakad. A kisebbségi magyar irodalmi művek értelmezésénél és értékelésénél gyakran előforduló és előszeretettel alkalmazott ún. „életrajzközpontú”, történetileg is kialakult kritikai eljárás az említett genetikus viszony alapján mondott és mond véleményt. Ennek ismeretében joggal állapítható meg az is, hogy a kisebbségi magyar író és költő alkotói magatartása nem elsősorban a képzeleti, a szövegközpontú és kísérletező motiváción alapszik, hanem inkább „tapasztalati” indíttatású, mely alapvetően mimetikus módszerrel teremti értékeit. Az alkotó és műve a kisebbségi magyar közegben már genezisénél fogva „szimbiózist” alkot, a beleszületettség minden különállási viszonyt felszámol, és sajátos kommunikációs módot, nyelvi közeget teremt. További értelmezői ismérve a kisebbségi magyar irodalomnak, hogy az i- detartozó müvek nagyrészt meghatározott üzenetközvetítő szándékot hordoznak, amit hitelesen és optimálisan akkor teljesíthetnek ki, ha az alkotók kevésbé kísérleteznek és leginkább a szokványosnak tartott narratív technikákat alkalmazzák. Ezért van az, hogy az irodalmi formákkal való kísérletezés kisebbségi magyar kontextusban aránylag ritka, és mindig megkülönböztetett figyelmet vált ki a kritika körében, még azokban az esetekben is, ha a kísérletezés nem több külföldi irodalmakból „átmentett” szövegeljárási módnál. Megfigyelhető, hogy a kisebbségi irodalom egyik sajátossága a kisebbségi kultúrára amúgy is jellemző elbeszélői/el- beszélési stílus, annak gondolkodási jellegzetességeivel és sémáival, hangsúlyaival és érzékenységi pontjaival. S ezen túlmenően a nyelvileg ki nem fejezett jelentés