Irodalmi Szemle, 2004
2004/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Duba Gyula: Mint vagyunk, ha nem vagyunk?! (esszé)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE Alighanem nem kevésbé fontosak, mint az ismeretelméleti vagy ténybeli természetűek. Átadásuk, tudomásulvételük és hasznosításuk valamiféle új érzékenységet jelenthet! A megértés és tudomásulvétel képességét. Ennek a minőségnek a megteremtésében a kisebbségi irodalmak hatékonyan gazdagítják az egyetemes magyar nemzettudatot! Nem hídszerep ez már, több annál! Szándéka nem a közelítés, hanem a befogadás! Értékközvetítés, melynek során a másság érzékelése a „sajátosság méltóságára” épül, belőle adódik. Annak a minőségnek az eredménye, azon fogalom függvénye, melynek az erdélyi Gáli Ernő Pandorra visszatérése című bölcseleti munkáját szentelte, s melyben a kisebbségi attitűd tudati és érzelmi alapjait kutatta. Ilyen információközvetítésnek pedig az lehetne az eredménye, hogy a magyar nemzettudat képes megismerni és átérezni a Kárpát-medencei változások mélységét, a demokrácia jegyében alakuló új szellemiségének összetevőit, morális és etnikai minőségeit, a néplélek történelmi metamorfózisát, mely lejátszódik a harmadik évezred és a huszonegyedik század elején. Talán nem értékelem túl lehetőségeinket, ha úgy vélem, hogy ilyen magyar szellemiség, maradéktalanul az európai eszmekör része, ismeretei és érzékenysége folytán képes „átérezni” a közép-európai kölcsönösség történelmi tapasztalatait, és nemes elhivatottságra tehetne alkalmassá bennünket! Az irodalomtörténet-írás az írásbeliség korszakolását feltételezi. Esetünkben némileg talán akadémikus kívánalomnak tűnhet fel, de közelről sem az. Bár az o- koskodásra és fontoskodásra is okot adhat, néha akár „túlfecseghetik”, ám jelentősége komoly és mélyértelmü. Egy-egy irodalmi korszak, mint behatárolt időszelet az adott irodalom lehetőségeit, fejlődése okait vagy nehézségeit, szellemi célkitűzéseit és mondanivalójának motivációját (is) tartalmazza. A korszakolás irodalmunk régi gondja, annak jele, hogy önmaga léte, esélyei és küldetése felett hatékonyan töpreng. Ami azért jelentős, mert hiszen amit eddig elmondtunk róla, környezete determinálta szükségszerűség és helykereső ösztönösség! Amikor önmagát vizsgálja, tanulságokat von le múltjából és szabadságra éhesen kutatja jövője esélyeit, igen, ez már az önálló irodalomhoz méltó szárnyalás jele. Az első korszakolást, mint annyi mást, Fábry Zoltán végezte. Az 1948 után induló irodalmunkat „Harmadvirágzásnak” nevezte. Ma némi kétellyel kérdezhetnénk: miért virágzás? A metaforában benne Fábry romantizmusa, de reális reménye is! Ami virágzik, már megél s egyszer majd gyümölcsöt terem. A fogalom hiteles, valóban termékeny korszakot szimbolizál. De vajon meddig terjed, mely nemzedékek tartooznak még bele? Mert azért látni kell, hogy az idő némileg meghaladta. Az első, az alapozó nemzedék, a mai hetvenesek mindenképp része. De a második is, a „nyolcak”, sőt módjával még a harmadik is, az „egyszemüek”. Mintha még ők is magukban éreznék a sorsvállalás és az „önteremtés” kényszerét, melyek a korszak célirányosságát és érzelmi törvényét jelentették, bár számukra az idő, szélesebb körű műveltségük és alaposabb irodalmi tájékozottságuk folytán gaz
