Irodalmi Szemle, 2004
2004/5 - Fónod Zoltán: Mi tette Európát Európává? (esszé)
Fonod Zoltán runk, amely minden aljas és kegyetlen szenvedélyt megfékez, minden jótékony és nagylelkű szenvedélyt törvényesen is felébreszt,... ahol a különbségek az egyenlőségből születnek, ahol a polgár felett a törvény őre áll, a törvény őre felett a nép, a nép felett az igazságosság...” Álmok, vágyak, a boldogság és harmónia igényei évszázadokon át egyszerre fogalmazódtak meg az illúziókkal, s váltak kötőanyagaivá az új eszméknek. A változások lenyomata ott van a magyar valóságban is. Csokonai, akinek eszményképe Rousseau volt, a párizsi hírekre válaszul írta (a már címében is sokat mondó!) „Magyar! Hajnal hasad!” című versét. Az „Idvez légy, szép hajnal! ra- gyogtasd fáklyádat” gondolata mellett még a századot is megcélozta: „Ezt minap egy jámbor magyar énekelte, / S benne a huszadik századot képzelte.” Batsányi János is „vigyázó szemét” Párizsra vetette, de a magyar reformkor „tavaszáig” még évekig kellett várni, hogy a „népek tavasza” után a magyar nemesség legjobbjai is képesek legyenek a megújulásra, vagy ahogy később Bibó István írta, megtegyék „a leghatalmasabb erőfeszítést a nyugati fejlődés fő vonalára való visszatérésre”. Több mint egy évszázaddal a népek tavasza előtt Montesquieu találóan írta: „400 év óta nem a háborúk idézték elő Európában a nagy változásokat, hanem a házasságok, örökségek, szerződések és szövetségek”, tehát a békés eszközök, hanem a katonai hódítások is szerepet játszottak. Európa mindig is színtere volt az egymással versengő nagyhatalmak hódító háborúskodásainak. V. Károly, a Szent Római Birodalom császára az európai főhatalomért négy háborút viselt I. Ferenc francia királlyal szemben. De versenyben volt a spanyol és a Habsburg Birodalom is. V. Károly a háborúkban győzött, a reformáció ellenében azonban nem volt e- redményes. Az ausgburgi vallási béke (1555) vetett véget annak a vesszőfutásnak, melyet a protestáns egyházaknak kellett eltűrniük a világi hatalmakkal szemben. V. Károly (önkéntes távozása) után fia, II. Fülöp örökölte meg az Egységes Katolikus Európa eszméjét, s a végtelen háborúk és vereségek sorát vállalta fel a hollandok, angolok, franciák és törökök ellen. A legérzékenyebb vereséget az angolok ellen szenvedte el a Győzhetetlen Armada (1588). Később az önpusztító harmincéves háború nyugtalanította Európát (1618-1648), melynek vesztese a német-római császárság, valamint a spanyol-osztrák Habsburg-hatalom volt. Megerősödött viszont Franciaország és Svédország helyzete, s Anglia a kontinens meghatározó erejévé vált. Ez a hatalmi „átcsoportosítás” kedvező fordulatot jelentett a protestáns egyházak számára. Új helyzetbe kerültek ezek az egyházak Magyországon is. A Bocskai-felkelést lezáró bécsi béke (1606) nemcsak Erdély területét növelte meg, hanem a magyarországi rendiség jogait és a szabad vallásgyakorlatot is biztosította. I. Rákóczi György a harmincéves háború utolsó, diadalmas svéd-francia szakaszában bekapcsolódott a Habsburg-ellenes harcokba, a porta azonban hazaparancsolta csapatait. Rákóczi kénytelen volt III. Ferdinánddal békét kötni. A linzi béke (1645) megmentette a rendi alkotmányt és Erdély függetlenségét, biztosította a vallásszabadságot, s az a jobbágyokra is kiterjesztette, de nem tudta meg
