Irodalmi Szemle, 2004
2004/5 - Kosztolányi Dezső: Európa (vers)
A megnőtt Élet ott a tanyánk, ahol ázunk, összenőtt már a két kezünk s nem könyörgünk, nem vétkezünk, nagy éhünk van s nem éhezünk, mindig korábban érkezünk, szájunkra a jövő hágott, kiáltunk emberebb világot, szeretetet, szabadságot, szél a lábunk, arcunk áldott, nézünk minden követ, ágot, ahol utat ki se vágott, sej haj, dallal, jó vigasszal, asztaltalan szómalaszttal keressük az igazságot. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Európa Európa, hozzád, feléd, tefeléd száll szózatom a század vak zűrzavarában s míg mások az éjbe kongatva temetnek, harsány dithyrambbal én tereád víg, jó reggelt köszöntök. O ősi világrész, te régi, te rücskös, te szent, te magasztos, lelkek nevelője, illatokat és ízt szűrő, csodatévő, nagyhomlokú, könyves, vén Európa. Ha mostoha is vagy, viaskodom érted és verlek a számmal és csókkal igézlek és szókkal igázlak, hogy végre szeress meg. Ki téphet el innen, ki téphet el engem a te kebeledről? Nem voltam-e mindig hű, tiszta fiad tán? Kölyökkorom óta nem ültem-e éjjel lámpám sugaránál tanulva a leckéd,
