Irodalmi Szemle, 2004
2004/1 - Búcsú Zalabai Zsigmondtól - Koncsol László: Zalabai Zsigmond ravatala fölött
Búcsú Zalabai Zsigmondtól és gyermekeiteket sirassátok (...) Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?” - S immár kezdjük siratni önmagunkat. Neki már jó, lerázta élete roskasztó terheit, jóllehet ő is zöldellő fa volt még, akit a végzet másfél évtizede gyökerében Toppantott meg. Hozta még leveleit és termését, mint a félig kidőlt fák, mert gyökereinek egy része tovább szívta a talaj nedveit, de ezek már a végjáték termései voltak: a habilitációs munka befejezése és az utolsó antológiák. Tegyük hozzá gyorsan: remek habilitáció és remek antológiák. Aztán a fa kidőlt, győzött rajta a föld vonzóereje. Mi pedig siratjuk magunkat és gyermekeinket, unokáinkat, mert nincs többé tudós, szerkesztő, pedagógus, kritikus Zalabai Zsigmondunk, kinek-kinek igényei szerint. Halottunkat most rengetegen gyászolják. Családján kívül, amelynek testüle- teink, az írószövetség és az Asszociáció nevében is részvétemet nyilvánítom, gyászolják nemzedéktársai, akik kritikusi pásztoraként lépett színre a hatvanas évek második felében. Gyászolják azok, akiknek kéziratai pár évig az ő szakmai ítélete nyomán kerültek az Irodalmi Szemle megfelelő rovatába. Gyászolják, akiknek könyveit vagy tíz éven át felelős, vezető szerkesztőként, majd főszerkesztő-helyettes- ként ő segítette megjelenéshez. Gyászolják hallgatói és kartársai, gyászolja az irodalomtudomány, a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, gyászolja faluja, Ipolypásztó, amelynek múltját két kötetben is fölmutatta, s amelynek református egyházáért még a közelmúltban is gyűjtést indított, gyászolja egyetemi tanszéki alapítványa, gyászolja a Bibliotheca Hungarica és a Fórum Intézet, gyászolja a Szlovákiai Magyar írók Társasága és anyaszervezete, a több szlovákiai írótömörülést magába ölelő Asszociáció. Gyászolja a Magyar írók Szövetsége, amelynek szintén tagja volt. Gyászolják kiadói kartársai, a barátok, az ismerősök, mert jó kolléga, barát és kiváló ember volt. Mindig, mindenütt, minden jó ügyben segíteni akart. Segítő buzgalma a szenvedő, vérző Romániáig - Erdélyig - ért: gondolom, egyetértünk abban, hogy Zalabai Zsigmond a romániai polgárháború egyik kései és térben távoli hőse, vértanúja. Tanú és mártír, ahogy a görög szavak, a martüsz és a martürosz mondják. Amit akkor Erdélyben átélt, azt a sors nem az ő érzékeny idegzetének rendezte úgy, s akik ezt a távoli magyar beltengerben tudják, velünk e- gyütt mint ilyet is gyászolni fogják őt. Végül gyászolja az átúszó szürke felhőfá- tyolokkal és szitáló esőkkel sírdogáló, e napon végbúcsút intő 2003. naptári év. Gyászoljuk halottunkat, és sírjunk magunk fölött, hogy testi mivoltában megfosztotta magát tőlünk, de ne nagyon sírjunk, mert - „Non omnis moriar” - ő sem halt meg teljesen. Jobbik, szellemi része velünk marad, segít, oktat, eligazít, megvilágosít bennünket, s ez már így lesz a magyar világ végezetéig. Őrizzük meg szellemi hagyatékát, őt magát pedig, romlandó porhüvelyét bocsássuk el békével. Zsigám, adja meg neked Teremtő Atyánk az örök üdvösség derűjét, nyugalmát, békességét, csontjaid pedig pihenjenek zavartalan, örök békességben. Isten áldjon! Koncsol László
