Irodalmi Szemle, 2004
2004/3 - EURÓPA KAPUJÁBAN... - Kántor Lajos: Hová lett a sajátosság természetessége Európa kapujában? (előadás)
EURÓPA KAPUJÁBAN. a nyugalmat.” Ligeti a Béesben összeülő páneurópai kongresszus előtt állapította meg: „Egyik oldalon a nemzeti elkülönülés jelszava. A másik oldalon azonban mindinkább erősödik a nemzetek összefogásának eszméje.” Külön fejezetben foglalkozik Páneurópa és a kisebbségi kérdés összefüggéseivel, a szomorú európai valósággal: „...azon a helyen, ahol »döntenek«, a kompetensek a kisebbségi kérdés általános rendezése elől homokba dugják fejüket és a negyvenmilliós európai kisebbségi komplexum ügyét quantité négligeable-nak tekintik. Az irtózás és menekülés a kisebbségi kérdés rendezése elől okát és magyarázatát a többségi nemzetek mohó nacionalizmusában találja. Mindaddig, amíg a nemzeti öntudat megtartja a mai szétroncsolt Európában jelenlegi kártékony alakzatát, teljesen kizártnak tekinthető olyan politikai légkör megteremtése, amely a kisebbségi állampolgárok szabad kulturális fejlődését biztosítja.” A páneurópai mozgalmat támadó román sajtóvisszhangokhoz kapcsolódva álmodja meg Ligeti az Észak-Amerikai Egyesült Államok mintájára szerkesztett európai alkotmányt, „amely lerontja a vámhatárokat, és lehetségessé teszi, hogy például egy utódáliambeli magyar úgy érezze magát akár Csehországban vagy Romániában, mint Magyarországon, aminthogy egy szászországi ember számára már közömbös, hogy Szászországban telepszik-e meg vagy Poroszországban”. Számosán tettek azért az elmúlt évtizedek során, hogy Európát behozzák a Korunkba. A szerkesztők mellett olyanok említhetők, mint Kassák Lajos, Hatvany Lajos, Kállai Ernő, Németh Antal, Moholy-Nagy László, József Attila, Déry Tibor- és nem utolsósorban Illyés Gyula; Illyés, aki a húszas évek végén párizsi politikai-társadalmi élményeit közvetíti Dienes, illetve Gaál Gábor folyóiratában, hogy aztán 1930-ban magyar költő müvét értelmezve tegye föl a kérdést: „Melyik az igaz, s mi a fontosabb, a szépség-e vagy a közvetlen utilitaritás? Ki fejez ki többet korából, az-e, aki őszintén saját magát mutatja meg, mint egy korszak tagját, vagy az, aki saját magáról szót sem szól, hanem csak azt veszi észre, ami közös? És melyik a hatásosabb?” Berda József verskötetét méltatva, a másik oldalról közelíti meg esztétikum és szociális hasznosság viszonyát: „A költő dolga, hogy magán át kifejezze korát és előremutasson. Ha korát hűen és becsületesen fejezi ki: ebben automatikusan már benne lesz a továbbmutatás is.” A Korunk második (1957 után számolható) folyamából, a lap számára igen nehéz időszakból is i- dézhető fontos Illyés-szöveg, amelyben a személyes, a nemzeti és az európai ösz- szekapcsolódása még nyilvánvalóbb. A centenáriumi évben, 1981-ben kérdeztük a korszakos Bartók-vers szerzőjét a keletkezéstörténetről; a Szövetségesünk: Bartók címmel megjelent válasz ezzel a bekezdéssel zárul: „A vers így mégis Bartók szellemének hódol. Annak a másik vigasztaló jelenségnek, hogy az egyenes vonalú művészi erőkifejtés egyenes jellemet is fejleszt. Az alkotóban éppúgy, mint az értőkben, az alkotások megbecsülőiben. így lesz minden nagy művészet egyetemes érvényű, emel mindenféle határ és elhatárolás fölé. Ez magyarázza, hogy a szolgálat, amit Bartók a román népnek és kultúrának is tett, büszkeségünk nekünk, magyaroknak is.”
