Irodalmi Szemle, 2004
2004/1 - Aich Péter: A mester elmegy (elbeszélés)
A mester elmegy érdeklődött komisz vigyorral a gyerek, mert a papával mindent lehetett, csak focizni nem, csupán egyetlen egyszer rúgott a labdába, amikor véletlenül a karosszék alá gurult, akkor is mellérúgott és a labda a szekrény alá bújt, rettenetesen mulatságos volt. Készakarva csináltam, mondta a lehető legkomolyabban Illés mester, különben még eltaláltalak volna, és úgy repülsz ki az ablakon a labdával együtt, mint Münchhausen báró az ágyúgolyón, talán olyan meszsze, mint akkor azok a hegyek, emlékszel? Régen volt, a gyerek már nem emlékezett, de bár az eset megmaradt családi legendának, a ritkán látható hegyek karnyújtásnyira vannak, ahova el lehet szállni, akár a papa, mert a papa el tudna, ha akarna, csak éppen nem akar. Túl gyorsan nő ez a gyerek, mondta Illés mester, nem győzök neki cipőt gyártani. Vajon merre jár ez a gyerek? Mellettem? Vagy mögöttem kullog? Mondd csak, te kaptafa, mennyit kaptál a fejedre? Nem érdekes, mondta a kaptafa, azon múlik, hogyan fogod a kalapácsot. S hogy milyen a szög. Szeretet nélkül nincsen cipő, amely helyes úton járna, mondogatta Illés mester. De ha úgy ráversz, ellenkezett a gyerek. Hiszen ez az. Mindent a maga módján, ahogy kell. Hogyan kell? A szíveddel. Fogd kézen és eljutsz a mennyországba. Már ott voltál? A szellő néha megsuhint, lágy áramlatok siklanak végig arcomon. Tudod-e, te gyerek, mi a különbség a szellő és a vihar között? Az ablakot, mondta az öreg, és hangja mintha fölerősödött volna. Igen, mondta Judit, kell valami? Be van csukva, minden rendben. Ki kéne nyitni. Nem lehet, mosolygott Judit, huzat lesz, bejön a sárkány és tüzet okád. Nem jöhet, kuncogott Illés mester, már levágtad a fejét, de a tűz. Mi van a tűzzel? A szekér, már közeledik, az ablakot... Hagyd csak, mondta komolyan Judit, különben a huzat kioltja a tüzet. Hát igen, gondolta Illés mester, ez igaz. Megnyugodott, lehunyta a szemét. Csöngettek és Judit fölkelt, ajtót nyitott. Megjöttünk, mondták a gnómok. Judit bólintott és betessékelte őket a szobába. Még nem ismerte egyiküket sem, de tudta, egyszer erre is sor kerül. Mert a gnómok kiváltságos vendégek, csak egyszer jönnek. Egy hatalmas ládát hoztak magukkal. Letették Illés mester ágya elé, kinyitották. Annyira köréje sereglettek, nem is lehetett látni, mi van benne. Elővették a hangszereket, sorba álltak és rázendítettek. Judit úgy vélte, férje elaludt. Pedig Illés mester feszülten figyelt. Ez lenne az üzenet? Nyitány a láda titkához? Azt hiszem, elfelejtettem mondani valamit, szólt a papa, de hangja annyira elhalkult, hogy elveszett a gnómok muzsikájában. Nem hallottad?, csodálkozott később. Hogyhogy? Mit, kérdezte a fia. A titok. A kincsek fölosztva. A te részed, s az én részem. A fiú nem értette, de Illés mester nem mondott többet. A gnómok kitárták a ládát, s most ezzel volt elfoglalva. A papa mellett ott állt a mama is, kezét áldva feléje nyújtotta. Illés meg akarta ölelni és indult is volna feléje, de lábán nehéz ólom csüngött. Hát mégis ez volna? Merre menjen? Ó, a válaszutak átka. Mert mindig választani kell. Rajtad múlik, merre mész. És vajon helyes cipőben járunk-e. Lágyan, kényelmesen, igaz szívvel. Mit szólnál, ha elmennék, kérdezte Illés mester. Hiányoznál. Kiben bízhatnék? Magadban. A virág erejében. Még van idő. Sosincs idő, ha bíz-
