Irodalmi Szemle, 2004
2004/12 - KAROL TOMIŠ 75 ÉVES - Pomogáts Béla: Az istenkereséstől az imádságig
Az istenkereséstől az imádságig eredeti, azaz evangéliumi szellemiségével, például a szegények iránt megnyilvánuló felebaráti szolidaritással. Ez a politikai és eszmei konzervativizmus kivétel nélkül ízlésbeli konzervativizmussal járt együtt, és még azok a katolikus gondolkodók, mint Prohászka Ottokár, akik megértették az evangélium szociális üzenetét és a pápai enciklikák szociális tanításait, nos, ezek a gondolkodók is idegenkedtek attól a szellemiségtől, amelyet a huszadik század modem kultúrája hordozott. A magyar kultúrában csak viszonylag későn, főként a Vigília 1935-ös megalapítása után jelentek meg azok a társadalmi és művészeti reformgondolatok, amelyek a nyugat-európai, először a francia, majd az angol és a német katolikus értelmiség körében valóságos szellemi „forradalmat” idéztek elő: mind teológiai, mind társadalomtudományi, mind irodalmi-művészeti értelemben, és végül, évtizedek múltán a hivatalos egyházat is elvezették a II. vatikáni zsinat reformtörekvéseihez. Hasonló reformtörekvések jelentkeztek a protestáns egyházakban is, különösen azokban a körökben, mozgalmakban, amelyek az evangélium szociális tanítását kívánták érvényesíteni, például az erdélyi Makkai Sándor és Tavaszy Sándor munkássága nyomán. Éppen ezek a nyugati kereszténységben általánosan kialakuló reformtörekvések váltak a keresztény ökumenizmus támaszává, minthogy az új katolikus és protestáns irodalomban megnyilvánuló evangéliumi szellemiség mindig is nyitott volt az ökumené gondolatára, és elutasította a tizenkilencedik században és a századfordulón még igen erősen jelentkező hagyományos felekezeti ellentéteket. A húszas és harmincas évek hazai irodalmi élete és reformértelmisége ezzel szemben a „katolikus irodalmat” és általában a keresztény eszményeket hirdető irodalmat vagy mint erősen konzervatív, a hivatalos művészetfelfogást követő szellemi képződményt, vagy mint pusztán pasztorációs célzattal készült „papi” irodalmat értelmezte, és ez rányomta bélyegét a „katolikus”, illetve a „protestáns” költészet recepciójára is. A jelentékenyebb irodalmi műhelyek, beleértve a Nyugatot is, általában tartózkodnak attól, hogy a vallásos elkötelezettséggel fellépő irodalomnak teret adjanak, minthogy ez az irodalom többnyire a politikai és művészeti kontervativiz- must, nemegyszer a színvonaltalanságot képviselte. Ez a tartózkodás, nemegyszer bizalmatlanság és idegenkedés nyomta rá bélyegét a katolikus irodalom recepciójára is, így azokra a kritikai írásokra, amelyekkel a Nyugat körül gyülekező tábor például Sík Sándor, majd Mécs László fellépésére válaszolt. A katolikus irodalomnak a magyar irodalmi kultúrában betöltött szerepe csak akkor változott meg észrevehetően, midőn színre lépett a hazai katolikus reform- nemzedék és ennek legnagyobb hatású folyóirata, a Vigília, amely a hagyományos és hivatalos nézetektől eltérve merőben új módon, már valóban a francia (és német és angol) úgynevezett „neokatolikus” irodalom szellemének megfelelően határozta meg a „katolikus költészet” fogalmát és kritériumait. Mindenekelőtt Sík Sándor elméleti írásaira, így a Vigília első számában olvashatód katolikus irodalom problémájához című tanulmányára gondolok, amely a korábbi „hivatalos” katolikus gondolkodáshoz képest egészen újszerűen határozza meg mind a „katolikus”, mind a „költészet” fogalmát. „A katolikus hit - szögezte le Sík Sándor - nem dogmák ősz-
