Irodalmi Szemle, 2004
2004/12 - KAROL TOMIŠ 75 ÉVES - Pomogáts Béla: Az istenkereséstől az imádságig
Pomogáts Béla szessége, a katolikus morál nem parancsok és tilalmak kazuisztikája, s a katolikus é- let nem bizonyos liturgiái cselekmények végrehajtásában áll, amelyeknek nincs közük egyéb életmegnyilvánulásokhoz. A katolicizmus életforma, éspedig totális életforma, amely az egész valóságot átölelni, alakítani, betölteni, átlelkiesíteni igyekszik. Világfelfogás, melyben benne van minden, ami hozzáférhető: világérzés, melyben elfér mindaz, »ami az ember szívébe felhatott«, és világalakító lendület, amely mindent - külső és belső valóságot - Krisztus képére akar átformálni.” Az irodalom (a költészet, a művészet) mibenlétéről pedig a következőket állapította meg: „A katolikus művész számára éppen ezért voltaképpen nincs külön vallásos művészet. A vallásosság, a katolicizmus egész életét, minden élményét átjárja, tehát ott lesz, egyszer láthatóan, másszor láthatatlanul, kimondva vagy kimondatlanul, de mindig érezhetően és döntően minden alkotásban. (...) Akármiről fog szólni, a szó mélyebb értelmében »vallásos« lesz az alkotása, amely éppúgy szól az Istenről, mint az adott tárgyról, még ha egy szava sem vonatkozik rá: atmoszférájában, perspektívájában, hanghordozásában, színeiben, dallamában, ritmusában, illetve általánosságban.” Sík Sándornak ez a tanulmánya és más, hasonló kérdésekkel foglalkozó írásai a katolikus, illetve a keresztény költészet eredeti, érvényes és korszerű meghatározását adták. Korábban a Nyugat 1933-as évfolyamában megjelent Katolikus költészet című írásában Babits Mihály fejtett ki ezekhez egészen hasonló gondolatokat. Érdemes felidézni Babits Mihály hét évtizeddel ezelőtt lejegyzett gondolatait: „Minden nagy költészet lényegében vallásos költészet, s minden nagy vallásos költészet bizonyos nagyon tág értelemben katolikus is. De a kimondott s felekezeti- leg hirdetett irodalmi katolicizmus problémája kényes sarkokon fordul meg: önzetlenség, tisztaság és hit kérdése ez - tisztaságé, mely semmi politikát magához férni nem enged; s a hité, mely nem tréfál, mely nem hagyja magát elmagyarázni, szimbolikusan értelmezni, sem pedig egyszerűen szemhunyva mellőzni. Hiszel-e, költő, katolikus költő e huszadik században? S nem utolsósorban erkölcs kérdése. Légy őszinte magadhoz, mert ebben áll a költő morálja - akár a lelki ismeret-vizsgáló katolikusé.” A katolikus költészet, abban a szellemiségben, amelyet Babits és Sík Sándor meghatározott, valójában mindig is jelen volt a huszadik század magyar irodalmában, igaz, éppen legnagyobb értékteremtő egyéniségeit, így Babits Mihályt, nem mindig ismerte el autentikus keresztény költőnek az irodalomtörténet-írás. Méghozzá két oldalról sem, mert a minősítést egy időben megtagadta tőle az egyik oldalon az önmagát „hivatalosnak” tekintő keresztény irodalomkritika, a másik oldalon a marxista irodalomtörténet-írás, amely időnként manipulatív eszközökkel is arra törekedett, hogy jelentéktelenné tegye és elvitassa irodalmunk keresztény szellemben fogant értékeit. Ez a hivatalos marxista irodalomértelmezés igen nagy károkat okozott a keresztény irodalom közéleti szerepvállalásának, hiszen még legkiválóbb képviselői és leginkább figyelemre méltó tudományos eredményei, mint Király István valóban imponáló tárgyi tudásról és elemző készségről tanúskodó hatalmas Ady-
