Irodalmi Szemle, 2004
2004/12 - Hajtman Béla: Naplójegyzetek
Hajtman Béla lokok előtti úton. Utoljára nyáron voltunk kint együtt. A drezdaiakkal. És az is eszembejut, mikor hármasban, ő, bátyám és én a szőlőoszlopoknak való rönköket hántottuk. Nem is volt oly rég! A virágcsokrot a bejárati folyosó falára kötöm. Bátyám csokra mellé. Benyitok a konyhai részbe. Utoljára szüretkor ültünk ott bent. A fal már akkor megrepedezett, mintha vészjóslón jelezte volna a test betegségét, a belső szervek ramaty állapotát. Kinyitom az alsó helyiségeket is. A műanyag üvegekben bor. Belenézek a fiókokba. Az egyikben kis naptárra akadok a rendszerváltás évéből. A permetezés napjait és a permetek neveit jegyezte fel magának benne. Az utolsó keltezés 2003 júliusa. Mélyen megráz apám írása. A priccs derékaljára terített ingjeibe temetem arcom. Zokogok, mint egy játékától megfosztott kisgyerek. Ez volt az a hely, ahol megpihent, ahol leült egy pohár borra délben, ahol elszunnyadt munkája után. Sosem maradt kint éjszakára. Nem tehette, meg kellett etetnie, aztán be kellett csuknia a baromfit. Kizárólag ő végezte a ház körüli munkát a mama halála után. A kertet öntözte. A jóízű száraz vacsorákat megőrzi az emlékezet. Hozzá a kiskancsónyi bor. Zuhanyozás után csíkos fürdőköpenyébe bújt s a tévé elé ült. Ha fáradt volt, rögtön elaludt. Vasárnap délutánonként a régi magyar filmeket szerette nézni. A Talpalatnyi földön mindig elérzékenyült. Szipogott. Karácsonykor ugyanúgy. Amikor elmesélte, hogy cselédként dolgozott az állatok között, egy ökör agyontaposhatta volna. Megcsúszott és a lába elé került. Egynéhány centiméterrel tovább tette le a lábát a nagytestű állat. A karácsonyok, vacsorák és a vasárnap délutáni tévézések voltak a legmeghittebb időszakok apámmal. A többit a munka töltötte ki. Valamelyest megnyugszom a zokogás után. Elsöpröm a havat az egymaga építette háza elől. Nem volt egyszerű kihordani az építőanyagot. A Moszkvics sokat kibírt. Mikor felépült, gyakran kinn voltam. Az érettségi vizsgákra itt készültem. Volt, mikor egy teljes hétvégét itt töltöttem. Este a Kossuthot hallgattam a kis tranzisztorból, másnap reggel a madárcsivitelésre ébredtem. A télnek is megvolt a sajátos hangulata. A megrakott kiskályha tüze hamar bemelegítette a szobát. Figyeltem a kályhában lobogó tűz mennyezetre vetített árnyait. Micsoda nyugodalmasak, békések voltak azok az esték, éjszakák! A Kossuth hírolvasói, a zenedarabok virtuózai, a könyvek hősei voltak partnereim. T. A. barátommal a szeptemberi nyelvtanvizsgára készültünk ezekben a helyiségekben. De untuk! Inkább egymás történeteit hallgattuk. Este versenyeztünk, ki lát meg több hullócsillagot. Elfogyott a cigarettánk. Másnap végigjártuk a hajiokokat, a szőlőben munkálkodókat szólítottuk meg. Sikerült egynéhány korona ellenében egy megkezdett doboz cigarettához jutnunk. Szevernije, füstszűrő nélküli, papírszipkás. Jóízűen nyeltük a füstöt. Még egy nappal tovább maradtunk. Kenyerünk is maradt másnapra. Vízért a kerekes kúthoz jártunk. A seprűt a helyére teszem. Még egyszer az összes ajtókilincset megrázom. Mély sóhajokat véve biciklire ülök. Gurulok a hóval tapasztott műúton. Foltokban olvad. Szemközt ülök anyámmal.- Gyere, eszünk valamit! Hozzál a kiskancsóba bort! Szokatlan ez a helyzet. Nem szoktam magam lejárni a pincébe. A kiskancsót vi
