Irodalmi Szemle, 2004
2004/12 - Deák Katalin: Prága és a (cseh)szlovákiai magyar irodalom
Prága és a (cseh)szlovákiai magyar irodalom por) ugyanazt az élményvilágot találjuk, amely rendkívül komor és nyomasztó. Fő témái a halál, a kiábrándultság, a kiszolgáltatottság, az emberi félelmek és a közöny. Hősei akaratnélküliek, fásultak, kiábrándultak, szorongok, szegényes cselekményük nem a reális időben játszódik, hanem „az örökkévalónak érzett gyermekkorban (...) illetőleg az időn kívüli dimenziókban”100. Különösen harmadik kötetében erőteljes a félelem, a magány, az elveszettség, a zaklatottság, a halál, az abszurditás, a létbizonytalanság élményének kifejezése. A mindent ellepő porréteg alatt mélyen rejtőző „hősöket” a szerző „szorongó, reménykedésbe belefáradt kafkai elidegenedettekké formálja sztoikusán tragikus világunkban”101. Vajkai prózája tehát- Krúdyé, Déryé és a külföldi modern prózaíróké mellett - elsősorban Kafkáéval rokonítható.102 Ha a hetvenes évek (cseh)szlovákiai magyar prózája kapcsán azt állítottuk, hogy a prágai (értsd: cseh és prágai német nyelvű!) irodalommal csekély kimutatható párhuzamot mutat, azt kell mondanunk, hogy a nyolcvanas évekre a helyzet gyökeresen megváltozott. Az említett időszak nagy horderejű kultúrpolitikai eseménye volt az Iródia nevű irodalmi műhely 1983-as, Hodossy Gyula kezdeményezésére történő érsekújvári megalakulása, annak ellenére, hogy tagjai irodalmi tevékenysége „deklaráltan apolitikusnak”103 számított. Az Iródia kezdő irodalmárok országos találkozója volt, amelyen eleinte „csupán” költők és prózaírók vettek részt, később viszont a csapatot történészek, néprajzosok és egyéb (társadalomtudományok képviselői tették heterogénebbé. A mozgalom tagjai önerőből adták ki az Iródia Füzeteket, szám szerint tizenhét darabot, s a sorozat az évek során irodalom- történeti jelentőségre tett szert, hiszen nemcsak hogy itt jelentek meg a műhely legjobbjainak írásai, hanem emellett ismertté is tette a fiatal irodalmárok nevét. Az Iródia aztán 1986-tól a pártközpont döntése értelmében a Szlovákiai írók Szövetségének „árnyékában” folytathatta csak tevékenységét, Fiatal írók Köre néven. Talán legjelentősebb eredményük a Próbaút című antológiában öltött testet 1986-ban, amely tizenegy költő és prózaíró alkotásait vonultatta fel, Balla Kálmán és Grendel Lajos válogatása alapján.104 Az antológiába azok a pályakezdő szerzők kerülhettek bele, „akiknek megkülönböztethető írói arcéle, sajátos esztétikai és stílusbeli felfogása és iránya, valamint egyéni gondolatvilága, körülírható világképe van”.105 A felvázolt feltételrendszernek a fiatal prózaírók közül csupán hárman látszottak megfelelni, s közülük ketten később valóban önálló kötetre tehettek szert: Hogya György és Talamon Alfonz. Mindkét író a (cseh)szlovákiai magyar prózában a hetvenes és nyolcvanas években Grendel, Vajkai és Cúth János által elkezdett irányt folytatta tovább, amelynek fő jellemzője a „közösségi érdekű nemzetiségi irodalom” hagyományával való szakítás. Szövegeikkel azt a célkitűzést kívánták megvalósítani, hogy bennük - a korszerű széppróza követelményeinek megfelelően - ne „az eseménysor (fabula), hanem az elbeszélői nézőpont (szüzsé) szerint rendeződő motívumréteg kidolgozottsága” legyen a(z) (m)értékadó.106 Hogya Györgynek „a parabola vagy inkább az allegória határán mozgó”107