Irodalmi Szemle, 2004
2004/12 - Szalay Zoltán versei (Agyhalál, Nincs vadon, Korkép, mintha béke...); Csehy Zoltán: Orpheusz lantja, Dávid hárfája
Orpheusz lantja, Dávid hárfája Ez az intencióközpontú önmegértetési vágy impozáns retorikai keretet ölt: az intimitás interperszonális levélformulája mutatkozik szöveghordozóként, holott a szöveg maga elsődlegesen költészetapológiai és olvasásstratégiai (nagyon is pub- likus természetű) monológként hat. Ez a műfaji polifóniával való játék, noha konvencióiban radikális konzervativizmust is mutat, Petrarcának abban az idillkoncep- ciós törekvésében is látványossá válik, hogy eclogáinak narratív struktúráit bizonyos betétműfajokkal dúsítja (pl. himnusz, epitáfium stb.). Az első ecloga címe Paríhenias: e név Vergiliust jelöli, aki lényegében az ambivalens certamenné váló pásztori párbeszédben megképződő „konfliktus” e- gyik alapkomponense lesz, ugyanakkor követendő példa is az imiíaíio számos szintjén, beleértve az antik kultuszbiográfiák modelljének szegmensapplikációit a szerzői én önreprezentációjában. Vergilius részint modell, részint beavató, s elvben ugyanazt a keresztelőrítust végzi el, mint amit az ecloga egy későbbi pontján a „szőrös fiúként” megjelenített Keresztelő Szent János, csakhogy ő Petrarcát önnön szövegeiben és a latin nyelvben mártja meg. Az imitatív gesztus igazi legitimálása Homérosz rejtélyes megjelenésével történik, illetőleg a vergiliusi metódus sikerének homéroszi alaptermészetében keresendő. A pásztori világ univerzuma antik, árkádikus világ (elenyésző, ám annál izgalmasabb kisiklatásokkal), s épp a petrarcai magyarázat az, mely az interpretátort kizökkenti az eleve többdimenziós jelrendszer primer olvasatra való következetes redukálásából, s egy folytonos oszcilláló jelentéskomplexumot működtet.8 Az enigma (mi van mögötte?) és a primer olvasat zárójelezése (mi van alatta?) a szöveg teljes testfelületére kiterjedhet. A mögöttes világ (ha végül körvonalazódik) azonban ugyanúgy várat magára, mint a szó/ fordulat/ referencia/ név alatti név fölfejtéséé, melyből az előbbi stratégia kiindul. Az alatt az ecloga kódja, a mögött a dekódoltság kódjának értelmezői játékba hozása. Az alatt feltérképezését Petrarca öninterpretációja, ha talán nem is mindent lefedve, de értelmezői módszert fölkínálva többé-kevésbé elvégezte. A narráció, akárcsak az ecloga autobiográf jellege, szintén vergiliusi: az első ecloga Titirusát és Meliboeusát idéző pásztorbeszélgetés tónusai ismétlődnek meg. Silvius az öninterpretációs gesztus szerint maga Petrarca, Monicus, a collocutor pedig Gherardo, a karthauzi szerzetes, a költő testvére. Látványos mellékjegy viszont, hogy Petrarca nevei nem integratív részei a vergiliusi repertoárnak, mint pl. általában Boccacciónál. Ha az alatt dimenzióit a szerzői megfejtés jegyében értelmezzük is, olvasói szituáltságunk újabb megfeleltetésekben is gondolkodik. Silvius nemcsak afféle ragadványnévként funkcionál a szövegben, mint ahogy az öninterpretáció hangoztatja, hanem a mögött dimenzióinak egyik lényegi elemeként is: erre Monicus válasza vezet rá, aki az antik közhelyes locusokat allegorikus jelentésekkel ruházza fel. A natúra ilyetén verbális kihasználása, a metatáj allego- rizmusa - hiszen az inaccessum cacumen (megmászhatatlan hegycsúcs) a hírnév magasát, a deserta a hanyagolt tudás pusztaságait, az elme sivárságra kárhoztatott
