Irodalmi Szemle, 2004
2004/11 - Bereck József: A foltozóvarga (Részletek egy készülő meseenciklopédiából)
Bereck József V vásott gyerekcipők 1. (Karácsony az ablakpárkányon) A piros topánka már várta a karácsonyt. Mind többet hallotta az embereket az utcán beszélni róla. Előbb csak hasasabb táskákkal kezdtek járni, melyekbe a cipellő érthetően nem látott bele, aztán karácsonyfákkal is - erdeifenyővel, lucfenyővel, de közönséges kicsi fenyőkkel is. Ekkor a piros topánnak eszébe jutottak azok az idők, amikor a balkonon élt egy szekrényben, s egyszer, tél elején sok ember hangja hallatszott ki a lakásból, és nem volt a vendégek számára elegendő szobapapucs. Ezért testvérével, a másik piros cipellővel együtt felkínálták őket a vendégeknek papucs gyanánt, mert köny- nyűek és puhák voltak, s akár az újak. A látogatás után megfeledkeztek róluk. Már nem vitték vissza őket a kinti szekrénykébe, hanem ott maradtak az előszoba lócá- ja alatt, ahol meghúzódtak a sötétben. A piros topánka itt élte át a karácsonyt; azóta sem tudja feledni azt a gyönyörűséget, a gyertyák sercegését, a lángnyelvek kedves imbolygását, hasonlóképpen az emberek ünnepélyes hangját a gazdagon terített asztal körül. A lóca alatti zugból álomnak tűnt az egész. A piros topánka meg is szúrta magát fémcsatjával, hogy meggyőződjék róla, nem álmodik-e. Most eszébe jutott mindez és örülni kezdett. Nem volt ugyanis könnyű a sorsa. Az akkori karácsony után jött a tél, utána a tavasz - a piros topán a testvérkéjével együtt újra kijárt, még mindig remekül állták a sarat, mutatósak voltak, úgyhogy néha még vasárnap is kimenőre vitték őket, amikor pedig csupa új cipő jár-kel a világban. Aztán ismét megjött a hideg, és újra az erkély szekrénykéjében találták magukat. A lakásba népesebb vendégsereg nem érkezett, s a többi cipővel együtt néhányszor bizony alaposan átfáztak, úgyhogy a legkellemetlenebb cipőbetegséget is megkapták: lúdbőrösek lettek. Aztán beköszöntött a nyár, s a piros topánka elveszett. Lejártak a testvérével a folyóhoz fürödni, ahol magas volt a fű, s egy gödörbe belecsúszva már hiába kiabált, amikor keresték. Egy cigánygyerek találta meg s hazavitte a húgának. A kislánynak azonban nem tetszett, hogy az egyik cipője piros, a másik meg kék, ezért az mondta a bátyjának, hogy találjon neki még egy kéket, a pirosat meg eldobta. Éjjel egy dühös kutya jött arra, amely afölötti mérgében, hogy nem kapott vacsorát, meg akarta enni a cipőt. A topán megrémült: bármennyire sanyarú is a sorsa, élni akart még, ezért hát abban reménykedett, hogy a kutyának rosszak a fogai, s i- lyen éhesen nincs is ereje hozzá, hogy fölfalja. Három kutyafog kellemetlen szorításában néhány utcával arrébb költözött, egy szárnyas ablakú ház tövébe. Ott a kutya elengedte. Magasan fölötte az ódon utca ege látszott, amely éjszaka sötéten borult föléje, napközben pedig egyre gyorsabban kezdte elveszíteni kék színét — csak fakult, fakult, mígnem beköszöntöttek az első fagyok. Egy nap a cipő az ablakpárkányon találta magát. Valaki óvatosan kézbe fog
