Irodalmi Szemle, 2004
2004/11 - Duba Gyula: Hangulatok (3.) Nyári papagáj, A vén cigány
Hangulatok (3) sincs kedvem. Semmi nem történne, ha nem kelnék fel időben. Csak hát a kötetlenséggel önként vállalt munka és több felelősség jár. Nem szükséges dolgozni, tehát muszáj! Mert kell az önbecsülés. A napfényes ablakok jó érzést keltenek bennem. Mintha egykori értékeket jeleznének, elmúlt nyarak energiáit bírnák, melyek anyagiasulva bennem élnek. Régi kánikulák emlékei lennének? Vagy a roppant napfénymennyiség és melegtömeg energiája, ami erdőn-mezőn dolgozó őseim génjeiben el raktározódott? A magam nyarainak az üzenete mindenképp benne lehet. Ideggócok rezgéseként, nedvek és kisülések változásaként, génjeim tulajdonságaiként érzem magamban. Egyszerre anyagszerűek és spirituálisak. Fák és vizek, szelek, esők, fagyok és puha hóesés élményei az emlékezetemben. Állatok, madarak és halak érzéki léte bennem. Egykori jelenségek és történések árnyai, öröm és fájdalom emléke, könnyű mosoly és súlyos bánat felidézhető látomása! De nem arról kívánok szólni, milyen a szántáson elfekvő nyúl rögszerűsége vagy a krumpliföldről felrebbenő fogolycsapat ropogó-csattogó röpte. A fűzbokor alatti pandalyban elkapott nagy busa síkos testének rángásáról sem beszélek. Inkább arról töprengenék, miért derít jókedvre az ébredéskor meglátott napfény! Ma már többnyire a Duna-parton találom meg a természettel való élő kapcsolatomat. Sokkal bonyolultabb élmény, mint a régi nyarak voltak. A folyó nyugatról jön, mintha az örökkévalóságot képviselné, jobbra a főúton a jelen csenget, csattog és morajlik. Felettünk, az elvadultnak tűnő, sziklás Várdombon a történelem, a magasban a négytornyú Vár. Mintha a téridő teljességében járnék. Valahol az egyetemességben! Európa második folyama hömpölyög előttem, van ebben valamilyen elemi fenség! Földi méretű, ám kozmikus értelmű, roppant erő. Állandó mozgásából, délkeletre való haladásából eredő, játékos hullámfiókák fodrozzák a felszínét. Partja alján iromba kövek hevernek. Nem simára csiszolódott, folyami terméskövek, hanem szabálytalanul szögletes, szeszélyes élekkel és csúcsokkal meredező sziklák, a tarpataki vízesésre emlékeztető, szürke bálványok. Megidézik a felföldi hegységeket, a megbonthatatlan, mozdulatlanságba dermedt ősanyagot. A folyó vize állandóan nyaldossa és locsolja őket, de tehetetlennek bizonyul velük szemben. A bálványokkal részben összefolyva, kétméternyi földcsíkon vidáman zöld színű, buja növényzet tenyész. Mohón él, akárha mediterrán melegágyban! Fiatal fácskák, hetyke bokrok, harsány levéltömeg és kedélyes vegetáció. A sudár fács- kák egészségesen felmagasodnak, ahogy az erős gyermek nő, az életképességet hirdetve! A ferde vízpart a sétányig lapos terméskövekkel van kirakva, szürke malterbe ágyazták őket. A távolba nyúló sakktábla négyzetein vadvirágok és mohó füvek nőnek. Mintha a kövekből sarjadnának. A köveken apró gyíkok futnak vagy sütkéreznek, városi verebek kutatnak növénymagok után. Ahogy nézelődöm, a szikláktól egy megtermett patkány igyekszik felém, majd eltűnik alattam. Mintha a part tetején több lenne a humusz, bujább a vegetáció. A lenti zöldövezetet kamasz topolyafák, füzek, bodza- és olajfák uralják, itt fenn ecetfák tenyésznek. Meg
