Irodalmi Szemle, 2004
2004/11 - Duba Gyula: Hangulatok (3.) Nyári papagáj, A vén cigány
Duba Gyula az ökörfarkkóró fakuló sárga dárdái és egy apró, sárga virágú, terebélyes gyom, elvirágzás után kicsiny pelyhes bolyokban neveli termését, mint a pitypang. Aztán a lila törzsű, bokorszerű gyomnövény, kellemes illatát gyerekkorom óta ismerem. Hegyes levelű ágai teli apró bogyók zöld fürtjeivel, bimbózó virágai lehetnek, bár sosem nyílnak ki. Nehéz leírni szagukat! Nem savanykás illat, inkább fanyarul kellemes, bársonyosan kesernyés, mint az orvosi székfűé, amit én harmancseknek ismertem. Hogyan lehet, hogy máig nem tudom az illatos gyomnövény nevét? Sosem mulasztom el, hogy apró fürtjét leszakítva ujjaim közt morzsolgassam s megszagoljam: érzem benne távoli kertek és szőlők üzenetét! A sétány betonsorán átnyúlva leszakítok egy fürtöt és megszagolom, igen, a régi illata van! Szegényesnek tűnő „természetem” gyakran meglepetést okoz. Egyszer másfél méternyi, karvastagságú kígyót láttam, a túlsó parttól úszott felém. Harminc méterre lehetett, amikor megpillantottam a vízben. Lassan, kitartóan közeledett, „kígyózva” úszott, időbe telt, míg a kövekig ért. Eltűnt köztük, vártam, de nem láttam többé. Tudhatta vajon, hová megy s mit akar? Miért vágott a víztömegnek? Célja volt vagy a véletlen késztette? Máskor búbosvöcsök halászott a partközeiben! Átbucskázva a fején, mint a mesében, villámgyorsan alábukik és eltűnik a vízben, jóval távolabb merül fel ismét, csőrében fénylő halacskát tart s a fejét rázva elnyeli. Hermann Ottó szerint a halastavak réme, honnan jöttél, magányos halász?! Aztán dolmányos varjú lépeget peckesen a sziklaköveken, néha fontoskodva ugrik és a vadkacsákkal társalog. Szűkszavúan és rekedten perel velük, jól odamondogat a barát récéknek. De azok ügyet sem vetnek rá, szunyókálva melegszenek, majd halászni kezdenek, fejre állva merülnek alá és lábukkal a vízben kalimpálva kotornak a mélyben. A felszínre bukva valamit nagy élvezettel lenyelnek. Napszállta e- lőtt békésen üldögélnek vagy tollászkodnak, úszkálnak is közben. Máskor az edzésüket végző kajakosok rebbentik fel őket. Nemsokára majd felkerekednek és elrepülnek. Aztán jönnek nyugatról az őszi esővizek, a tél eleji áradás, belemerülnek a nyurga fácskák és a zavaros víz ellepi a nyári üdeséget, elpusztítja a gyíkocská- kat, talán a patkányok sem menekülnek. A kacsák helyére sirályok jönnek nagy csapatban... Bonyolultan ellentmondásos az én városi „természetem”. A házunk körül meglepő lehet. Egyszer... látom, fényesek az ablakok. Elégedetten kelek, az ebédlőben hallgatom a hétórai híreket. Jó érzésemet a robbantások, politikai botrányok és bűntettek sem zavarják. Az ablaküvegen át kellemesen melenget a napfény. A dolgozóból váratlanul halk hangot hallok, mint amikor egy kisgyerek felsír. De a világ rémségei továbbra is lekötik figyelmemet. S a panaszos hang újra kiált, majd ismét... Hogy kerül ismeretlen élőlény a dolgozószobámba? Nem is kíváncsian, inkább idegenkedve megyek át, először semmit nem látok, majd megpillantom: kívül az ablakpárkányon egy papagáj ül! Szlovákul andulka! Rigónyi sárga madárka, a szemei körül bársonyos bíborszín foltok. Fején apró kecses bóbita meredez. Az utca felé néz, még nem vett észre, és ismét kiált. Sosem volt papagáj az abla
