Irodalmi Szemle, 2004

2004/11 - Alabán Ferenc: Európaiság és irodalmi integráció (tanulmány)

Európaiság és irodalmi integráció

gint csak élni akar.” Ady Endre a nagy példakép és az értékmérő, de a kisebbségi sors is kínálja az európai irányt. Az írói alkotómunka teremtő programját nem elvontan, nem a „mindenségben” feloldottan fogalmazza meg, hanem történelmileg és geográfiailag pontosan megjelölt környezetben. Fábry irodalmi programja igényes és követésre méltó volt, márcsak azért is, mert a csehszlovákiai magyar irodalomnak nem voltak olyan történelmi előzményei, mint az erdélyi és a vajdasági irodalomnak. Ennek a kisebbségi irodalomnak az előzményeit csupán a magyar irodalom földrajzi helyzethez kötődő hagyományai jelentették, s az a tény, hogy 1919 után Csehszlovákia befogadta a Magyarországról elüldözött haladó írókat. Ezek az alkotók jelentős szerepet vállaltak a csehszlovákiai irodalmi élet, a kisebbségi sajtó és a közművelődés megindításában, valamint a haladó eszmék terjesztésében. Valójában ebbe a vonulatba és helyzetbe illeszkedett be a Fábry által meghirdetett program is, mely az irodalmi alkotás értékelő, kiválasztó és determináns elemének és törvényének egyértelműen az esztétikai értéket ismerte el. Említett cikkéből idézünk erre vonatkozó megállapítást, mely szintén az európaiság és a nyitottság szinonimájaként értelmezhető: „író csak az, aki az esztétika normáit igazolja és példázza. Irodalom csak az, ami ezt az egyetlen kritikát kibírja. És a legnagyobb szégyen, az életképtelenség legszomorúbb jele lenne, ha ettől az egyetlen biztos művészi feltételtől félteni kéne - magyarságunkat.” Fábrynak ez a definíciója egybeesik a „magyar emberirodalom” megvalósításával. Az emberközpontúság igénye, mint egy modem reneszánsz eszmeiség az expresszionizmussal és Ady példájával szinte szuggerálta számára a nyitást, az irodalom európaiságát. Irodalmi példái, a világirodalom nagyjai, köztük Romain Rolland, Stefan Zweig, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Stendhal, Tagore és további nagy alkotók felfedezése is erősítik benne a választott irány helyességét.

Fábry Zoltán európaiságának példája egyszeri és rendkívüliségében példaértékű. Kisebbségi sorsba jutott, de nem a szellemi világ beszűkülésének értelmében, mert amit személyes sorsa hátrányának szánt, azt ő előnnyé változtatta. Stószi magányában az európai szellemi élet áramkörébe kapcsolta magát: összefogta a szálakat könyvekkel, folyóiratokkal, dokumentumokkal és levelezéssel. Műveltsége és tájékozottsága segítségével legyőzte elszigeteltségét, s így kísérhette figyelemmel a magyarság sorsának alakulását és a változó európai helyzetet. Kisebbségben volt ugyan, de a magyarországinál szabadabb helyzetben, az első világháború után széthullt magyarságot egyes részeinek elszigeteltségében is figyelhette. Ezért bírálhatta joggal a nacionalizmus minden formáját, s ezért állhatott a fiatal magyarok haladó mozgalmának, a Sarlónak az élére, mely példát mutatott a társadalmi haladás és a kis népek megbékélésének lehetőségét felmutató kezdeményezésben.

Kötetcímekben is megfogalmazódott Fábry Zoltán európaiságának lényege- különböző tartalmakkal. Több irodalomtörténész a stószi író legjelentősebb könyvének tartja az Európa elrablása (1966) című kötetét, melyben a szerző „a fasizmus rendszeres anatómiáját” nyújtja, s a német fasizmus ideológiai és politikai