Irodalmi Szemle, 2004
2004/10 - L. Erdélyi Margit: A gondolat szabadsága és veszedelmei drámában (tanulmány)
L. Erdélyi Margit ben érvényesül, felnőttkorukban is végig nyomon követhető a dráma lapjain. Míg Szervét mindig a valódi arcát mutatja, nyíltan felvállalva emberi gyarlóságait egész életében és halála előtti perceiben is, addig Kálvin magára erőltetett rigorózusságá- val a nagy reformer szerepét felvállalva, mintegy maszk mögé bújva oldja meg közéleti és magánéleti döntéshelyzeteit. A két hősnek éppen elkülönböződései folytán lehet egyaránt igaza, merthogy a nézőpontjaik, az indíttatásaik teljességgel eltérőek. Közös bennük azonban a tragikum állandó közelsége egész életük során, s emellett az is, hogy mindketten egy szellemi forradalom képviselői, annak megvalósítása jelenti életük értelmét. Különböznek azonban viszonyulásaik a valós eseményekhez és különböznek emberi tulajdonságaik is, legfőképpen a hatalom aurájában megnyilvánulva, mert amíg az egyik a hatalom birtokosaként akar az igazság erkölcsi magaslatain maradni, addig a másik a hatalom üldözöttjeként kénytelen helytállni. Kettejük szembekerülése hamar nyilvánvalóvá válik, hiszen a hit kérdésében sem azonos a véleményük. Kálvin a kétely nélküli hitet tudja csak elfogadni és hirdetni, amellett nehezményezi, hogy müvére, az Istitutióra, barátja egy Restitutióval tudna válaszolni, melyben már felmutatja gondolkodásának másságát. Szervét a kételkedés embere, ez viszi őt előre (meggyőződése szerint másokat is), ez ad neki erőt ahhoz, hogy rettegései ellenére hullákat raboljon és boncoljon azért, hogy kutassa és felfedezze az emberi vérkeringés rejtelmeit. Gyermekkora óta rettegi a tüzet, irtózat fogja el a korban olyannyira elterjedt máglyaégetésektől, legszörnyűbb álmaiban mégis újra meg újra megéli azt. Szervét ösztönösen is poéta és tudós, nagy műveltségét azonban csak a szabad vizsgálódás, a szabad gondolkodásjegyében képes érvényesíteni. Nem tűri a behatároltságot, az erőszakot, a dogmatizmust. Mindamellett őszinte, önfeláldozó barát; kételyeit, amelyek újabb és újabb továbbgondolásainak forrásai, nem eltitkolja, hanem éppen kinyilvánítja barátja előtt. A gyermekien naiv és tiszta, álmodozó típus persze éppen vakmerő elgondolásai és önveszélyes nyitottsága folytán életveszélyt jelent magára és másokra nézve is az autodafék korában. Nemcsak az említett vonásokat ismeri fel benne Kálvin, a barátja, hanem azt is, hogy zsenialitása vitathatatlan, hogy Restitutiójának érvei megdönthetik az ő nehezen kivívott hatalmát, különösképpen akkor, ha tömeg is csatlakozik hozzá. Persze, ez a lehetőség vitájuk kezdetén még kizárt, hiszen Szervétet alig ismerik, de a későbbi események meghozzák, hogy egyre többen vonzódnak a szervéti tanokhoz. Kálvint nem aggasztják saját uralmának hibái: a tolerancia és a nyitottság hiánya, a máshogy gondolkodók elfogadásának kizárása. Hasonlóan viszonyul ellenségeihez, mint hozzá viszonyult a katolicizmus annak idején. Hatalma megerősítésére törekszik, rendteremtésre, amely egyre inkább egy szigorú bezárt világot jelent a bírák, a poroszlók, a följelentők világát. E terror ellen lázadozik a genfi polgár, lázadoznak a perrinisták, mert védeni kívánják szelídségükhöz, szabad akaratukhoz való jogukat. Kálvin tehát nemegyszer az adódó helyzetek szorításában kénytelen csele
