Irodalmi Szemle, 2004
2004/10 - Kulcsár Ferenc versei (Bede Viktor esete Vlagyimir Iljiccsel, A Nobel fiú esete Bertha Kinskyvel)
Kulcsár Ferenc Bede Viktor esete Vlagyimir Iljiccsel Olvasom, hogy 1923 egyik hamvazó őszi reggelén titokzatos férfiú lépte át a Kreml szentséges kapuját, bebocsátást nyervén az új cárhoz, Vlagyimir Iljicshez. Bede Viktor volt a férfiú neve, foglalkozása pedig lelkipásztor, az egyetemes egyház lélekterelő szolgája. Még Párizsból ismerte Iljicset, a kávéházi traccsolások idejéből, gondolom, amikor is mindenféle urak, anarchisták, újságírók, eretnekek, szakadárok, forradalmár fémöntők és szakácsok kezdegették megváltani a világot. Bede Viktor ekkor még újságíróként rohangált keresztül-kasul Párizs parázs gyomrában, gyulladásos, roppant tüdejében, ám miután az első nagy-nagy háború az istennek sem bírta megváltani a világot, Bede Viktor „elment” papnak, Párizs helyett, gondolta, békésebb lesz a papiak. Nem világos, titokzatos férfiúnk miért is ment a Kremlbe, egykori kenyeres pajtását óhajtotta netán látni, vagy megkívánta győzni a vérengzőt, vonja vissza undorító parancsát - „Lőjetek ki minél több papot, lehetőleg minél több ember szemének láttára” -, esetleg egyéb célja volt látogatásának... Egy biztos, a vatikáni napilap, a E Osservatore Romano közreadta később Bede Viktor emlékezéseit, ezt írva benne titokzatos férfiúnk a Leninnel való találkozásról: „Látom, mondta Lenin, száz év múlva itt már csak egyetlenegy hatalom lesz - a szovjet, és egyetlenegy vallás - a katolikus. Valóra válik mindkettőnk ideája, az enyém és az öné is.”
