Irodalmi Szemle, 2003
2003/10 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Zalán Tibor: Manók itt és ott (Zalaba Zsuzsa kötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE A történet középpontjában egy kincsesláda áll, amelyik pontosan kétszáztizenegy éve került az álmok földjére. Azaz, nem is a láda, hanem, ami benne van. Előbb azonban a ládát kell megtalálni, tehát át kell lépnie az álomkapunk két kis földi halandónak, Esztinek és Dávidnak, a megtalálás azonban még nem elég, kulcsot is kell hozzá szerezni, azt pedig ismét egy éjszakai álom során lehet beszerezni, a helyszínre kék álomparipán kell érkezni, varázsfuvolán elő kell hívni a tenger mélyéről Vilit, a bálnát, le kell merülni vele, át kell jutni az elsüllyedt hajót őrző vad cápák őrhadán, fel kell emelni egy kardot, hogy alatta megleljék a kulcsot. Ám hogy kerül a kulcs mellé a nagypapa régen elveszett nyaklánca, melynek medálja a gyerekek nagymamájának arcképét rejtegeti? Álom és ébrenlét így fonódik elválaszthatatlanul egy történetté a mesében, melynek végén már nem kevesebbért folyik a harc, mint a nap, a hold és az ég csillagainak megmentéséért. Nem illik persze egy mesének elmondani a történetét. Abba is hagyom máris, még csak annyit árulok el, hogy pillanatok alatt szörnyen meg tud bonyolódni a két világ és a szereplők rendje és sorsa, ha a megtalált ládából elő tud kerülni egy üveggömb és egy titkos iratüzenet, ha lángot okádó griffmadara hátán megjelenik az Álmok Fejedelme, ha felhőjéről lepottyan Tüzike, aki a csillagokat gyújtogatja odafent, és akinek nemcsak ez a dolga, hanem a varázslámpa őrzését is őrá bízta az Éjszaka tündére, amit viszont mindenáron meg akar szerezni a Fekete herceg... Az ügyeket csak átmenetileg bonyolítja meg a valóság, az, hogy Eszter és Dávid családja az álombéli kalandok kellős közepén Törökországba repül nyaralni- vagy hát, lehet segítség - avagy akadály - egy utazás a nagy kérdések megoldásában? Mese, valóság, misztika, romantika, kaland, óvodás pillanatok és álombéli sejtelmek hol lendületes, hol finoman, érzékenyen kanyargó, egyszer izgalmas, máskor megható, megint máskor mosolyogtató, még máskor lírai egyvelege a költő látomássora. Igazi szórakozás kicsiknek, és még kisebbeknek ez a könyv. Ezzel persze azt mondtam, hogy nyilván el fogják olvasni a nagyok, legalábbis a nagyobbak is. Valamit mindenki tanulhat belőle, vagy ha nem, az sem baj, tudjuk már egy idő óta, hogy nem mindig a tanulság a lényeg, sőt. Elég, ha valami színvonalasan szórakoztat. Korhatár nélkül.