Irodalmi Szemle, 2003
2003/10 - Kmeczkó Mihály: Könyvbemutató (elbeszélés)
KÖNYVbeMUTATÓ Ezt követően - gyomrában a rólunk szóló (bennünket tartalmazó) adatokkal (csillapodván a csillapítótól) (megnyugodván a nyugtatótól) - elbékülékenyült a masszív asztal. Ragyog tovább. Ragyog. Kitartóan. Rendületlenül. (Időtlen ragyogással.) Hiszen már rég eldőlt: (duett): „Mindent magába zár e masszív faszív.” 7 Mikor a késve érkező smirglifejü gömböc (Smirglifejű Gömböc) szólásra e- melkedett, bárgyún vigyorgó arca úgy ragyogott, mint a masszív asztal lapján a politúr. („A Polit. Úr!”) A smirglifejű gömböc volt „A” professzor. („A” „Tanár” „Úr”.) A matematikai tudományok doktora. (A humánusan vigyorgó szakbarbár.) Háta mögött egy tömött könyvespolccal, három gyermektelen feleséggel és néhány kiváló pedagógiai eredménnyel. (Meg egy sereg - egyéniségétől megfosztott - tudósjelölttel.) Jövendő szakbarbárokkal. (Humánus hóhérokkal.) (Sorozatban gyártott - bárgyún vigyorgó - smirglifejű gömböcökkel.) (Smirglifejű Gömböcökkel.) Mielőtt magához ragadta volna a szót (amely mindig elcsámborgott tőle), rendkívül elérzékenyiilt. (Ehhez elég volt önmaga nagyságára gondolnia.) („Ria, ria, Hungária!”) A professzor úr tehát kellő öntudattal magához ragadja a szót. (És nagy bajban van.) Most olyasmiről kell beszélnie, amihez nem ért. (Bár tudatában van annak, hogy ő mindenhez ért.) Hadonász, toporog a masszív asztal mögött. Beszél, beszél. (És egyre inkább tudatosodik benne, hogy „ez nem az ő asztala”.) Nemzetiség. Lélek. Magyarság. A Duna jobb partja. A Duna bal partja. Küzdelem. Harc. Érték. (Sőket duma.) (Pontatlan idézetek.) (Sebtében összekapkodott gondolatok.) (Zsákmány egy nem létező csatatérről.) (Egy számára nem létező csatatérről.) Kínos. (Kínos hallgatni ezt a sok bugyutaságot.) Kínos tudomásul venni - rádöbbenni hogy nem vagyunk képesek megmaradni. (Hogy nincs megmaradás.) (Még ebben a teremben sem.) Csak a duma ugyanaz mindig. (A süket szöveg.) Süket füleknek. (Sötét agyaknak.) Szürke lelkeknek. (Süket helyzet.) Süket világ. (Süket idő.) Süket a köbön. (Süket a süketediken.) Aztán egyszer csak váratlanul vége. (Meglepetésre minden nevelői célzat, minden mozgósító szándék hangsúlyozása nélkül.) Vég nélkül lett vége a süket prof, süket dumájának. (Letargiába o- molva.) (Aztán másnap az utcán.) (Az üres teremben elhangzott felszólalásról.) („Jaj, tanár úr, olyan aranyos volt.”) („Olyan szépeket tetszett mondani.”) („Honnan tetszett ennyi gyönyörűséget összeszedni?”) (Összehordanid/D/ani!) (Összeszerkesztenie/E/nikő.) szintén kézirat!!! (Összetákolni-nini!) (Összelopkod- nini!) Válaszul rejtélyes mosoly. (Süket mosoly.) (Mosoly a süketediken.) Aztán (egyszer csak) váratlanul felreped a letargia burka. Kigyullad a professzor komputerszeme és furcsa, gépies hangon (újra) beszélni kezd. (Mintha nem beszélt volna még eleget.) (A semmiről.) Mintha ő lenne a következő méltató (tó, tó, méltató) is. A mérvadó (is). (Frászt!) Elmondja másodszor (is) (majd harmadszor) (is) ugyan
