Irodalmi Szemle, 2003
2003/10 - Kmeczkó Mihály: Könyvbemutató (elbeszélés)
Kmeczkó Mihály azt. (Tás, tás, méltatás.) A komputerprofesszor (éppen) most egy írónő szerepében tetszeleg. (Mintha ő volna a könyvben szereplő - „meginterjúvolt” - fiatal - írónő.) Eljátssza (elpózolja) (eltetszelgi), hogy a (könyvben szereplő) (fiatal) írónőt nem erőszakolták meg (nem megerőszakolták!), „csak” „meginterjúvolták”. (Bár- a prof, szerint - az egyiknek is a nyelv az eszköze meg a másiknak is.) (Tehát: a- kár fel is lehet őket cserélni.) (Össze is lehet keverni.) „A nyelv univerzális eszköz”. „Használata minden alkalommal élvezetet nyújt”. (Lommal, lommal, alkalommal.) (Szólaltál volna csak meg, professzorkám, a szlovák parlament előtt magyarul, a nyelvtörvény elfogad/t/ása - Dása, dása, elfogaD/t/ása - „idején!”) („A saját bőrödön tapasztalhattad - érezhetted! - volna, milyen élvezetet nyújt olykor a nyelv használata!”) (Ta-ta-ta-ta-ta!) A professzorral megbokrosodnak a lovak. Immár fűt-fát összehord. A(z egyszemélyes) közönség (e sorok írója) kényszeredetten nevetgél. A padlót nézi. (Mintha ott érdekesebb esemény tárulna a szeme elé.) Dög unalom. (Nos? Nos? Kínos!) Szúnyogok meg-megújuló rohama. (Fülledtség.) Aporodottság. (A levegőben, a szavakban egyaránt.) Autók esti zaja. (És, kés, tülkölés.) Villogás. (A teremben a professzor villog.) (Gás, gás, villogás!) Önelégültség. Magamutogatás. (Nesze neked tás, tás, méltatás!) (Tás, tás, magamutogatás, tás, tás.) Taps. („Hagyja már abba!”) Tapsvihar. (Egyszemélyes.) Aztán vastaps. (A zivatar - újra - visszazavarta az óvatlanul elillanókat.) Siker. (Általános.) Siker a köbön. (Siker a sikerediken.) („Hogy mennyi tehetség szorult a professzor úrba!”) („Nem is tudtuk, hogy ilyen jó színész a professzor úr!”) („Játsszon még nekünk valamit, kedves professzor úr!”) „Inkább beszélgessünk!” (Mondja a professzor megfellebbezhetetlenül.) (Milyen jó, hogy felszólítják erre az embert.) (Máris bereked tőle a hangja.) (Máris nincs mondanivalója.) Beszélgessünk! (Mindenki hallgat.) (Beszéljen más!) (Neki biztosan van mondanivalója.) (Ha meg nincs, akkor azért.) Beszélgessünk! (Minél kedvesebb a felszólítás, annál inkább elmegy az ember kedve tőle.) (Szinte megbénul a nyelve.) (Nézi mereven a padlót.) (Nem mer feltekinteni.) Emlékfoszlányok libbennek elő. (Tás, tás, hallgatás.) Kihallgatás. (Még az előző rendszerben.) (Az átkosban.) („Beszélgessünk!”) (Köszönöm, nem dohányzom.) („Beszélgessünk!”) (Köszönöm, nem élek sörrel.) („Beszélgessünk!”) (Köszönöm, már vacsoráztam.) („Mikor?! Reggel nyolckor? Azóta itt van!”) (Én, kérem, még tegnap este vacsoráztam.) (Ökölcsapás. Három fog reccsen. Most már van mit vacsoráznod. Nyelheted. Ki ne köpd! Nehogy meglássa! Csak röhögne rajtad. Nyeld le! Ha belegebedsz, akkor is! Nyeld le! Vacsorázz meg! Nem mindegy, hogy mit eszel? A körülmények nem olyanok, hogy érdemes gondolkodnod ezen. Vacsorázz meg! Nyeld le! Mit számít, hogy fogak nőnek a gyomrodban! Ebben a helyzetben ez a legnormálisabb - a legtermészetesebb! -, ami történhet veled.) („Beszélgessünk!”) (Fogaid immár a gyomrodban vannak. Klapognak. Vicsorognak. Mért tagadnánk: így lett belőled hasbeszélő.) („Beszélgessünk!”) (Nem én pingáltam festékszóróval a falra a követeléseket.) („Beszélgessünk!”) (Gyomorszájadban csikorgatod a fogaidat.) („Beszélges
