Irodalmi Szemle, 2003
2003/9 - SZÍNHÁZI ÉLET - J uhász Dósa János: S mit hoz a jövő?
Juhász Dósa János tott, hisz végül mindegyik társulat a legjobb előadásait hozta el. Kivéve a temesváriakat, akik ragaszkodtak a Hamlethez, ami nem fért be a színházterembe, így a társulat az idén nem volt jelen Kisvárdán. Kár. Hosszú évek óta szisztematikus munka folyik a háború sújtotta Vajdaságban, ahol példás egyetértésben dolgoznak fiatalok és öregek. Számos felejthetetlen szabadkai és újvidéki előadást láthattunk az elmúlt években (Szelídítések, Pác, A puskaporos hordó, A holdbéli csónakos, Zách Klára, Páratlan páros, Titanic vízirevü), s az idén sem volt ez másképp. Öt előadást hoztak magukkal, a Szabadkai Népszínház és az Újvidéki Színház előadása mellett láthattuk a Vajdasági Tanyaszínház, az Újvidéki Akadémia és a szabadkai Kosztolányi Színház előadását is. Ljuboslav Majera szlovák származású rendező két alkalommal is dolgozott az idén az újvidéki társulattal Ő rendezte Feldek Piafról szóló darabját és a Kisvárdán bemutatott A lovakat lelövik ugye? c. darabot, amely Horace McKoy világhírű regényéből készült. Majera nem aktualizál, mégis kegyetlenül fázunk az e- lőadás alatt. Hősei, Róbert, az önjelölt filmrendező és Glória az otthonról szexuális zaklatás miatt elmenekült lány látszólag egymásra találnak Hollywood szöges bejárata mögött. Tökmaggal a zsebükben beállnak egy táncversenybe, ahol az nyer, aki a legtovább bírja. Majera lecsupaszítja a szöveget, stilizálja a mozgást. Mindössze egy hivatásos néző bámulja őket, bár tudjuk, hogy akaratlanul is részesei leszünk a játéknak. De mi ezt már a BB-házak árnyékában megszoktuk. Kegyetlen, centre kiszámított játék ez, ahol mindenki elveszik. Hiába a lelkes nézői támogatás, hiába a nagy hasika, hiába az erkölcscsősz Jó Erkölcsért Egyesület ügybuzgósága, a reményt egyikük sem hozza el. Ahogy a centek sem váltják meg a világot. A vaságyakból rácsokká formált világban nem igazán tudjuk, hogy kik az igazi vesztesek. Csak azt, hogy nincsenek nyertesek. Egy igazi csapattá összeforrott társulat alakít itt is nagyot. Balázs Áron, Mezei Kinga, Szorcsik Kriszta, Kovács Nemes Andor, Puskás Zoltán, László Sándor - hogy csak a fontosabbakat emeljük ki. A Kosztolányi Színház Danilo Kis verseiből és torzóiból állított össze egy estére valót, ami a rendező-díszlettervező-igazgató Szloboda Tibor minden i- gyekezete ellenére sem áll össze igazi drámává. Nagyon szép a hajónak megformált díszlet, amely lehetne Noé bárkája is vagy Charon ladikja - ez a Duos Desperados, amely szép lassan csordogál a halál felé. Két előadás, egy központi motívum: a halál. Ahogy Mezei Kinga Glóriája áhítozik a Halál után, ezt teszik Kis hősei is. Hosszabb szünet után ismét találkozhatunk az annak idején Kassán is feltűnt Jónás Gabriellával és Korica Miklóssal, s itt találkozunk először egy főiskolással, Pálfi Ervinnel, akinek a nevét még sokszor leírjuk majd. De mielőtt végleg célba érnénk ezen a ladikon, már rég máshol vagyunk. Túlságosan fragmentalizá- lódott az előadás, a rendező többet markol, mint amennyi egy előadás működéséhez elég lenne. Mindenesetre hajóval még majd találkozunk a fesztiválon Barabás Olga előadásában. Példaértékű a Vajdaságban a Tanyaszínház működése, amely é- vente tart bemutatót, amivel nyáron körbeutazzák a Vajdaságot. Tavaly a János vi
