Irodalmi Szemle, 2003

2003/9 - SZÍNHÁZI ÉLET - J uhász Dósa János: S mit hoz a jövő?

S mit hoz a jövő?

tézt mutatták be a Csalóka zenekar közreműködésével. Az előadásban elsősorban a fiatalok kaptak szerepet, akik igen jól érezték magukat az előadásban, ami átragadt a nézőkre is. Tündérjáték bohózati elemekkel adagolva - talán ez lehetne a pontosabb műfaj, s ez is jelzi, hogy az előadás arányai (László Sándor rendezése) nem mindig pontosak és hatékonyak, hisz amíg a francia udvar és a boszorka a kelleténél is nagyobb súlyt kap, addig a tündérvilág és a jellemábrázolás valahogy másodlagos lesz. Ferenc Ágota Júliája, ahogy hatalmas uszályával kiemelkedik a tóból, nagyon szép és elbűvölő. Ahogy hiteles Körösi István János vitéze és Pálfi Ervin Bagója is. A Vajdasági Akadémia stúdióelőadásban mutatta be Dough Wright Toll c. darabját, amely egy nálunk elfelejtett és csak primérszinten ismert filozófus, De Sade márki életének filozófiáját tárja elénk. De Sade, aki a charento- ni elmegyógyintézetben őrültek között tölti az életét, hogy eszméi végleg a süllyesztőbe kerüljenek, ahol él egy érdemes férfiú, de Coulmier abbé is, akinek a szíve lágy volt, a keze gyengéd. Itt, Charentonban találkozik a két férfiú, s hozzájuk csatlakozik még az építész és a vizsgálóbíró, valamint a márki felesége. A többszörösen meghúzott szöveg, bár elrejti az egyes szereplők összes mozgatórugóját, nagyszerűen működik, amihez nagyon precíz és koncentrált színészi játék is kell. Főiskolások és a színház sztárjai játszanak együtt tökéletes összhangban. De Sade márki szerepében Kovács Nemes Andor lágy, asszonyos vonásokkal, alulméretezett pénisszel. Ki gondolná, hogy ő a női nem réme vagy állandó hódolója (ahogy vesszük), de mégis akkor hatol be tudatunkba, amikor már nincs színpadon, illetve darabjaiban van bent dobozkákba csomagolva. Amikor Vicéi Natália összerakosgatja a dobozokat és belétekint, megáll bennünk az ütő: de Sade itt van velünk. Ahogy eszméit magáévá teszi az őrült Bouchon s a történet végén a Pálfi Ervin általjátszott de Coulmier abbé. Matlári Miklós zenéje egész egyszerűen megfojt bennünket. A Szabadkai Népszínház a Nem fáj! c. darabot játssza, amely Ágota Kristóf magyar származású, világhírű svájci írónő Trilógia c. regényéből készült Ilan Eldad rendezésében. A darab, amely természetesen csak kivonatos változata a regénynek, pontosabban teljesen szabadon kezelt adaptációja, egy nem meghatározott térben, s egy nem meghatározott időben játszódik. Néhány fekete szék van a színpadon (ezek a székek zseniálisan alakulnak át könyvtárrá, káddá, koporsóvá), s tizenkét ember feketében. Ok játszanak el egy teljes nemzedéki tragédiát, két fiútestvér tragédiáját, akik bikacsökkel verik egymást, s közben azt mormolják: nem fáj! Két életre született fiú, akik eljutnak oda, hogy nyugodtan ölnek majd, ha ölni kell. Amennyire egyszerű eszközökkel dolgozik az előadás (díszlet: Janovics Erika, zene: Matlári Miklós), annyira kerít bennünket a hatalmába. Ami nagy ritkán történik meg, legyűr bennünket. A két fiú, Pálfi Ervin és Ralbovszki Csaba az egyszerűség magasiskoláját adják, ennél hitelesebb már nem lehet ember. S akkor még nem szóltam a csodáról: Kama Margitról. Mintha Márquez Ursulája lépne ki a Száz év magányból. Minden egyes megszólalása után elakad a lélegzetem, s e- szembe jut nagyanyám. Istenem, még ilyen is van. (Karna Margit alakításáért a