Irodalmi Szemle, 2003
2003/9 - SZÍNHÁZI ÉLET - J uhász Dósa János: S mit hoz a jövő?
Juhász Dósa János lőadást, s ami még rosszabb, elégedetlen a szakma és elégedetlen a közönség is. A színészek jelentős része, hogy meg tudjon élni a papíron szereplő szakmájából, másodállásokat vállal, haknizik. Több társulat is alakul, mint a Jókai Társulat, a RÉV- társulat és a Theatrum színházi társulás. Ez utóbbi viszont már nem a színház mellett, hanem ellenszélben, s nyíltan vállalja a szembenállást a színház vezetésével. Amíg a fiatal, diplomát szerzett színészek vonulnak Komáromba, felbomlasztva ezzel a kassai társulatot is, hisz Gubík Ági, Öllé Erik, Fabó Tibor, Tóth Tibor és Bandor Éva is elhagyja Kassát, hogy részese legyen egy izgalmas színházi folyamatnak, addig az idősebbek szép lassan perifériára szorulnak. A színház egykori nagyágyúi kerülnek mellékvágányra (Dráfi Mátyás, Boráros Imre, Németh Ica, Szentpétery Aranka, Petrécs Anna), akik bár többnyire már elérték a nyugdíjkorhatárt, szeretnének még játszani, hisz a színészet nem nyugdíjas állás. A Teátrum felújítja Iglódi István beleegyezésével a Csókos asszony c. operettet, amelyben főiskolás fiatalok is fontos szerepet vállalnak. Az előadás hibái ellenére is vállalható, s itt kap kimagasló lehetőséget Gál Tamás, Kiss Szilvia, Lelkes Simona és Olasz István, főleg ez utóbbi él vele, s hosszú idő után feltűnik a színpadon egy i- gazi táncoskomikus is. Az előadás bejárja egész Szlovákiát, bár a felhős viszony miatt mindkét fél ott rúg a másikba, ahol éri. A Teátrum következő bemutatója, a Furcsa pár, amelyet Dráfi Mátyás rendez, már nem tudja megismételni az első bemutató színvonalát, bár a közönség lelkesen fogadja. így érkeztünk el a 2002/2003- as évadhoz, amely az ünnep jegyében indult, mivel ötven éve alakult meg a Magyar Területi Színház. Ünnepségek, stúdiószínház megnyitása (amely egész évben kihasználatlan maradt), vérre menő háború és egy kiemelkedő évad igazgatóváltással megspékelve - ez a rövid summája az évnek, amely után a szakember is teljesen bizonytalanul várja, hogy mit hoz a holnap. Telihay Péter olyan darabokat választ, amelyek a színházbeli viszonyokat boncolgatják. Ez alól talán csak a János vitéz a kivétel, amely a címszereplő Olasz Istvánnak, a vendégrendező Quintus Konrádnak és a konzervatívabb közönségnek kínál lehetőséget. Tisztességesen megcsinált előadást látunk, egész az utolsó jelenetig nem túl eredeti ötletekkel, igen rossz koreográfiával. Nem tudjuk eldönteni, hogy mesét, paródiát vagy múlt századi életképeket látunk-e. Derzsi Réka mint Juliska haloványabb mint az általa mosott ruha, egyedül a csőszt alakító Tóth Attila és Varsányi Mari banyája van elemében. S az utolsó jelenetben egy hirtelen fordulattal jó kétszáz évet röpülünk az időben és az előadás minőségében, s megérkezünk a babakocsis mába. Nagyon szellemes befejezés. A bérletben szerepel Pirandello Hat szerep szerzőt keres c. darabja is, de mivel Dráfi beteg, Boráros pedig az USA-ban haknizik, helyette pótmegoldásként Parti Nagy Lajos nyelvrontott huszerettje, az Ibusár kerül színre, mintegy telitalálatként. S itt már telítve vagyunk színházzal. Egy világvégi faluban egy csúnyácska vonatjegykiadó lány írja tucatszámra az operettjeit, míg észrevétlenül elrepül mellette a boldogság. Az egyik férjjelölt megszökik, a másik viszont ugyanott áll nap mint nap mellette, de észre sem
