Irodalmi Szemle, 2003
2003/9 - SZÍNHÁZI ÉLET - J uhász Dósa János: S mit hoz a jövő?
S mit hoz a jövő? rországi szakma és kritika is lelkesedéssel fogadta. Kisvárdán az előadás Páskándi- díjat kapott. A színház szép lassan megtelt fiatalokkal, idekerült a főiskolán frissen végzett Varga Emese dramaturgnak, valamint a szintén az amatőr mozgalomból indult Szabó Csilla művészeti titkárnak. Több tehetséges, s a magyarországi szakmában elismert rendező kapott szerepet, így Gáli László, Pinczés István, a már említett Tóth Miklós, Forgács Péter és a később művészeti vezetőnek kinevezett Telihay Péter. Ez utóbbi érkezése markánsan betetőzte a Kiss Péntek által elindított irányvonalat, ami végül az általa vezetett irányvonal bukásához vezetett. Telihay Péter a Tartuffe konvencionális értelmezésével számolt le, s ez volt az első előadás, amely egyes köröket megbotránkoztatott. Telihay jéghideg világában nincs kegyelem, talán Tartuffe az egyetlen pozitív személyiség, ugyanis neki van markáns személyisége, míg a többiek végzetszerűen sodródnak sorsuk felé, s kivétel nélkül mind korruptak és önzőek. Az évad másik kiemelkedő előadása a Czajlik József rendezte Amadeus, amely a komáromi színjátszás addigi legnagyobb sikerét érte el, hisz megnyerte a kisvárdai fesztivál fődíját. (Mindenki nagy reményekkel várta Czajlik rendezői bemutatkozását, hisz évek-évtizedek óta nem végzett szlovákiai magyar rendező, s Czajliktól várták azt, hogy a Kiss Péntek által elindított változásokat betetőzi. Erre nem került sor, ugyanis Czajlik mindenki nagy csalódására se Komáromban, se Kassán nem vállalt munkát, ahol felajánlották neki a művészeti vezetői posztot is, hanem elment Budapestre, s magával vitte honi színjátszásunk két tehetséges fiatalját, Lucskay Róbertet és Vincze Emőkét is. Előtte u- gyan Forgács Miklós is elvégezte a rendezői szakot, de nem élt a felkínált lehetőséggel, mind a Napfoltok, mind Az ördög rendezését más fejezte be helyette.) Az operetthez, bohózatokhoz szokott és szoktatott közönség egyre kevésbé érezte jól magát kedvenc színházában, amely ráadásul teljesen feladta tájolási hagyományait. (Ennek egyik oka persze pénzügyi eredetű, hisz a szlovák kormány, illetve a megye gyalázatosan kevés pénzt szánt a színház tájoló mivoltának - ami az alapszabályában is szerepel - kidomborítására. Még rosszabb és bonyolultabb helyzetben van a kassai színház, hisz míg Kassán csak két-három előadáson telik meg a nézőtér, s az is jobbára magyarországi bérletes nézőkkel, addig a megyei önkormányzat, mivel Kolár Péter tiltakozása ellenére a színház kikerült a kulturális tárca felügyelete alól, nem óhajtja támogatni a Thália más megyében tartandó előadásait. Kolár szerint vagy szakít erre pénzt a minisztérium, vagy nincs más hátra, mint e- zekben a megyékben is magyar társulatot kell alapítani. Ha viszont egyik variáció sem valósul meg, akkor a rimaszombatiaknak, a losonciaknak, a lévaiaknak le kell mondaniuk arról, hogy profi társulatot lássanak.) Telihay egyik kijelentése, miszerint nem szereti az operett műfaját, sokakban kelt visszatetszést, amit csak fokozott, hogy ennek ellenére elvállalta a Fiatalság, bolondság című Eisemann-csacska- ság megrendezését, de utóbb elfelejtkezett róla, s a Kiss Péntek-korszak egyik legcsapnivalóbb előadását produkálta. Nincs ez másképp a Galóczával sem, így egy nagyon ígéretes év után jön a 2001/2002-es évad, amely nem hoz értékelhető e
