Irodalmi Szemle, 2003
2003/9 - NEGYVENÖT ÉVES AZ IRODALMI SZEMLE - Grendel Lajos: Két izgalmas év az Irodalmi Szemle élén
így látják az IRODALMI SZEMLE 45 évét az őszinteség szenvedélye és a hitelesség bélyege, ami az értékteremtő irodalom feltétele. Az utánérzések és esztétikai sablonok, az irodalmi divatok és az önmutogatás torzszülöttei abban az időben még kevésbé jelentkeztek. A végletes kísérleteken is érezni lehetett, hogy az önkifejezés és újat mondás gesztusa munkál bennük. Hatalmasan megnőtt a vidék alkotókedve! Megszólalnak a helytörténészek, pedagógusok, műkedvelő kutatók és irodalmi kísérletezők láttatják magukat. A kisebbségi kultúra és szellemi é- let egészében megmozdul és alkotó módon megjeleníti magát. Ösztönös és természetes mozgás ez, amit nem lehet, de nem is kell irányítani. Csak mind szélesebbkörű kibontakozását elősegíteni és mindenben támogatni. Egyetlen követelményt lehet elvárni: a kisebbségi szellemiség képviselői tudatában legyenek léthelyzetükből adódó fenyegetettségüknek! Az emberiséget, a modern embert számos romboló hatás és katasztrófalehetőség veszélyezteti, a kisebbségi embert eggyel több: a léthelyzete! Nyelvi mássága és életterének szűkülése, jogainak bizonytalansága és esélyeinek apadása, közösségének számbeli fogyatkozása. Mindezekkel szemben külön felelősséggel tartozik, s bizonyos önfenntartó értelemben egységesnek sorstársaival. Ez nem valamiféle uniformi- zálódást jelent, sem az irányzatok és nézetkülönbségek tilalmát, netán gondolati beszűkülést és fogalmi sablonokat, amolyan cinkos „egy húron pendülést”, hanem az öntudat szolidaritását. A kisebbségi sors iránti érzékenységet, amely folyamatos dráma lehet, de nem tragédia! Az irodalomnak, amely az anyanyelv minőségére és a kifejezés szabadságára épít, tudatosítania kell élettere sajátosságát. A felismerés ne kösse gúzsba képzeletét és ne akadályozza szabad szárnyalását, ám olyan tudatosan vállalt minőség legyen, amely egyéniségét formálja. Ennyi akkori élményeim tanulsága, ma is hiszek benne! GRENDEL LAJOS Az ISz főszerkesztője 1990-1992 Két izgalmas év az Irodalmi Szemle élén Rövid időt, két évnél alig többet töltöttem az Irodalmi Szemle főszerkesztői székében 1990 és 1992 között. Két nagyon ellentmondásos, bonyolult esztendőt az 1989-es politikai-gazdasági-társadalmi földrengés után, amely átrajzolta a kulturális és ezen belül az irodalmi élet térképét is. Főszerkesztővé történt megválasztásomat is tulajdonképpen ez a politikai fordulat tette lehetővé. Helyzetem gyökeresen más volt, mint elődeimé, Varga Erzsébeté, Duba Gyuláé vagy az alapító főszerkesztő Dobos Lászlóé. Rájuk cenzúra és ezerféle politikai nyomás nehezedett. Ahhoz, hogy a lap fennmaradhasson, gyakran olyan ideológiai követelményeknek is meg kellett felelniük, amelyek merőben idegenek az irodalom és a művészetek természetétől. Az én helyzetem azonban csak látszólag volt könnyebb. Igaz, engem nem nyomorgatott a cenzúra, s akkor már a politika sem avatkozott bele az irodalom dolgaiba. Én más kihívásokkal találtam szemben magam. (Az egyik legsúlyosabbal, a lap finanszírozása körüli kezdődő problémákkal most nem fogok foglalkozni.) Mindenekelőtt újra ki kellett találni az Irodalmi Szemlét. Ez talán nagyképűen hangzik, holott csupán arról volt szó, hogyan lehet a hirtelen megváltozott társadalmi, politikai
