Irodalmi Szemle, 2003

2003/9 - NEGYVENÖT ÉVES AZ IRODALMI SZEMLE - Tőzsér Árpád: Légy, ami lennél

így látják az IRODALMI SZEMLE 45 évét és irodalmi helyzet adta szabadsággal úgy élni, hogy közben a lap eredeti céljaitól és hagyományaitól se szakadjunk el. Ez pedig nagyon kényes feladat volt, termelte is nyakra-főre a konfliktusokat. 1990-re ugyanis a szlovákiai magyar irodalom nemzedéki, politikai, ízlésbe­li, koncepcióbeli szempontból oly mértékben differenciálódott, hogy a különféle - nem­egyszer egymással ütköző - igényeknek mint egyetlen magyar nyelvű szlovákiai iro­dalmi folyóirat immár nem tudott megfelelni. Az irodalmi-esztétikai, művészetfilozó­fiai ütközéseket egyszerűen nem lehetett kikerülni. Nem is akartuk. Ma is az a meg­győződésem, hogy szükség volt rájuk. Leginkább nekünk, Szlovákiában élő és alkotó magyar íróknak. A véleménykülönbségeket, ha mód van rá, ki kell beszélni, nem sza­bad elmaszatolni. Ezért nem tartom ma sem igazságosnak, hogy 1990 és 1992 közötti szerkesztőségünket néhány idősebb pályatársunk a nem éppen hízelgő Grendel-kom- mandó elnevezéssel illette. Aztán azt se feledjük, hogy a 80-as évektől kezdve a szlovákiai magyar írók publikációs lehetőségei is bővülni kezdtek. Előbb az Ilia Mihály vezette Tiszatáj, majd a Mozgó Világ, a Kortárs és nyomukban egyre több magyarországi irodalmi folyóirat merte vállalni írásainkat. A szlovákiai magyar írók számára az Irodalmi Szemle foko­zatosan megszűnt az egyetlen publikációs fórum lenni. Ez a folyamat 1990 után még in­kább felgyorsult. Az Irodalmi Szemle egyike lett a sok és gombamódra szaporodó ma­gyar folyóiratoknak, amelynek immár a magyarországi piacon is helyt kellett állnia. Az utolsó adminisztratív akadályai is elhárultak annak, hogy végre magától értetődően le­gyünk részei az egyetemes magyar irodalomnak. Az Irodalmi Szemle csak úgy remél­hette azt, hogy „versenyképes“ marad, ha ehhez az új helyzethez igazodva próbál meg karakteres lap lenni. Ehhez pedig az is kellett, hogy elbúcsúzzunk a korábbi évtizedek akkor indokolt és jogos, 1990-re azonban már meghaladott „népfrontos“ politikájától. Ez pedig az adott pillanatban, 1991-1992 -ben, majdhogynem lehetetlennek tűnt. A megoldást végül is a Kalligram megalapítása hozta meg. A Kalligram el­indítását nem fogadta osztatlan lelkesedés. És akkor még finoman fogalmaztam. Szerencsére az indulatok viszonylag hamar elcsitultak, a Kalligram és az Irodalmi Szemle szerzőgárdája azóta sem áll szemben egymással engesztelhetetlen ellenségként. Nagy hiba volna, ha így lenne. Hiszen, a legfiatalabbakat leszámítva, mindnyájan az Irodalmi Szemle családjában nőttünk fel íróvá. Hogy közben sokat civakodtunk és se­beket is ejtettünk egymáson? Hát, Istenem! Nem többször és nem többet, mint akárme­lyik nagy családban. TŐZSÉR ÁRPÁD Az ISz főszerkesztője 1992-1996 Légy, ami lennél A negyvenöt éves Irodalmi Szemle nevének időszerűségéről Negyvenöt éves az Irodalmi Szemle, a szlovákiai magyar írók folyóirata, s aki ünnepli, az akkor is méltán teszi ezt, ha a lap által felhalmozott jelentős szellemi po­tenciált esetleg nem vagy csak részben látja, hisz a jelzett negyvenöt évben, azaz az el­

Next

/
Oldalképek
Tartalom