Irodalmi Szemle, 2003
2003/9 - NEGYVENÖT ÉVES AZ IRODALMI SZEMLE - Tőzsér Árpád: Légy, ami lennél
így látják az IRODALMI SZEMLE 45 évét és irodalmi helyzet adta szabadsággal úgy élni, hogy közben a lap eredeti céljaitól és hagyományaitól se szakadjunk el. Ez pedig nagyon kényes feladat volt, termelte is nyakra-főre a konfliktusokat. 1990-re ugyanis a szlovákiai magyar irodalom nemzedéki, politikai, ízlésbeli, koncepcióbeli szempontból oly mértékben differenciálódott, hogy a különféle - nemegyszer egymással ütköző - igényeknek mint egyetlen magyar nyelvű szlovákiai irodalmi folyóirat immár nem tudott megfelelni. Az irodalmi-esztétikai, művészetfilozófiai ütközéseket egyszerűen nem lehetett kikerülni. Nem is akartuk. Ma is az a meggyőződésem, hogy szükség volt rájuk. Leginkább nekünk, Szlovákiában élő és alkotó magyar íróknak. A véleménykülönbségeket, ha mód van rá, ki kell beszélni, nem szabad elmaszatolni. Ezért nem tartom ma sem igazságosnak, hogy 1990 és 1992 közötti szerkesztőségünket néhány idősebb pályatársunk a nem éppen hízelgő Grendel-kom- mandó elnevezéssel illette. Aztán azt se feledjük, hogy a 80-as évektől kezdve a szlovákiai magyar írók publikációs lehetőségei is bővülni kezdtek. Előbb az Ilia Mihály vezette Tiszatáj, majd a Mozgó Világ, a Kortárs és nyomukban egyre több magyarországi irodalmi folyóirat merte vállalni írásainkat. A szlovákiai magyar írók számára az Irodalmi Szemle fokozatosan megszűnt az egyetlen publikációs fórum lenni. Ez a folyamat 1990 után még inkább felgyorsult. Az Irodalmi Szemle egyike lett a sok és gombamódra szaporodó magyar folyóiratoknak, amelynek immár a magyarországi piacon is helyt kellett állnia. Az utolsó adminisztratív akadályai is elhárultak annak, hogy végre magától értetődően legyünk részei az egyetemes magyar irodalomnak. Az Irodalmi Szemle csak úgy remélhette azt, hogy „versenyképes“ marad, ha ehhez az új helyzethez igazodva próbál meg karakteres lap lenni. Ehhez pedig az is kellett, hogy elbúcsúzzunk a korábbi évtizedek akkor indokolt és jogos, 1990-re azonban már meghaladott „népfrontos“ politikájától. Ez pedig az adott pillanatban, 1991-1992 -ben, majdhogynem lehetetlennek tűnt. A megoldást végül is a Kalligram megalapítása hozta meg. A Kalligram elindítását nem fogadta osztatlan lelkesedés. És akkor még finoman fogalmaztam. Szerencsére az indulatok viszonylag hamar elcsitultak, a Kalligram és az Irodalmi Szemle szerzőgárdája azóta sem áll szemben egymással engesztelhetetlen ellenségként. Nagy hiba volna, ha így lenne. Hiszen, a legfiatalabbakat leszámítva, mindnyájan az Irodalmi Szemle családjában nőttünk fel íróvá. Hogy közben sokat civakodtunk és sebeket is ejtettünk egymáson? Hát, Istenem! Nem többször és nem többet, mint akármelyik nagy családban. TŐZSÉR ÁRPÁD Az ISz főszerkesztője 1992-1996 Légy, ami lennél A negyvenöt éves Irodalmi Szemle nevének időszerűségéről Negyvenöt éves az Irodalmi Szemle, a szlovákiai magyar írók folyóirata, s aki ünnepli, az akkor is méltán teszi ezt, ha a lap által felhalmozott jelentős szellemi potenciált esetleg nem vagy csak részben látja, hisz a jelzett negyvenöt évben, azaz az el
