Irodalmi Szemle, 2003
2003/9 - NEGYVENÖT ÉVES AZ IRODALMI SZEMLE - Duba Gyula: Az emlékezés öröme és kockázata
így látják az IRODALMI SZEMLE 45 évét egyetemes szellemi fejlődésre. Fordításirodalmunk kimerítően tájékoztat a cseh és szlovák irodalom állapotáról. A nemzeti összetartozás érzésének csírái ekkor szöknek szárba és jó néhány művünk-szerzőnk részt kap a kibontakozásban. A meginduló kapcsolatkeresésben az Irodalmi Szemle szerkesztősége már-már intézménnyé nő! Sokszor elsőnek keresik fel a Pozsonyba látogató középeurópai literátorok. Erről a túlzás vagy szépítés gyanúja nélkül szólhatunk. A felszabaduló egyéniséget már nem lehetett „kol- lektivizálni”, visszaszorítani, hatvannyolc igazi érdeme, hogy nemcsak társadalmi reformmozgalomnak, hanem szellemi forradalomnak (is) indult! Közírásunk a kisebbségi célokat jogként vetette fel. A jog fogalma mindig élt a szlovákiai magyar közgondolkozásban, ebben az időben jelentése gazdagodott és elmélyült. S ez az irodalom valóságszemléletére is hatott, erősítette ontológiai tájékozódását, árnyalta történetfilozófiai elmélyülését. Tudatosította önálló létét és nemzeti kötődéseit, felmérte helyzetét és méreteit, s céltudatos önépítkezéshez foghatott. Az irodalomról való gondolkodásnak - s a folyóiratok ezt szolgálják - olyan a természete, hogy az új, a még nem volt, a váratlanul felfedezett köti le figyelmét. Az elidegenedés filozófiájával (Sartre, Camus) már a hatvanas években ismerkedtünk, a hetvenes évek nyugatról a strukturalizmust, keletről a szemiotikát hozták. A Szemlében helyet kapnak a nyelviskolai elméletek, strukturalista elemzések (Tőzsér, Zsilka), bilingvisztikái és szemiotikái tanulmányok. A realizmusnak nincsenek új felfedezései, a művészetfilozófia mezőségeit modern elméletek szelei fújják. Nem annyira az alkotásra, inkább a kritikai szemléletre lesznek hatással, a bírálatok és recenziók a divatos szemléletek felé tolódnak. De a hagyományőrzés is jelen van. Komoly irodalom- történeti munkák születnek. Kötelességgé válik múltunk-előzményeink feltárása, a hazai magyar irodalomtörténet. A helytörténeti és szociológiai munkák okán az irodalomnak szembe kell néznie a valósággal: immár múltja van, jószerével történelme, s az első köztársaság irodalma okán históriai távlata! Másrészt immár jubilánsai és halottai vannak! Ebben az évtizedben amolyan jubileumi szerző (is) lettem, köszöntő és búcsúztató író, a főszerkesztő vállalta a lap ezen kötelességét. Hosszú lenne a névsor: Szabó Béla és Ján Poniöan, Balogh Edgár és Csáder László, Pavol Horov és E. B. Lukác, Németh László és Illyés, Szabó Gyula és Czine Mihály, s még számosán. Aztán az ötvenesek: Dobos László, Fonod Zoltán, Török Elemér, Szeberényi Zoltán, alkalomszerűen, ám rendszeresen: Fábry Zoltán. Majd a vezércikkek: a műfordítás világszerűségéről, az eklekticizmus bájáról, a költői aktivitásról, hagyományainkról, mítoszról és valóságról, az irodalmi humorról, az erkölcsi realizmusról. A szerkesztés írói munkámat is meghatározta, megszabta témáimat, feladataimat. Elméleti dillemákat szuggerált, melyeket elemezni kellett. Tanulmányok, értekezések és esszék írására ösztönzött. Az irányzat általánosítható! Évi tartalomjegyzékeink tanúsítják, hogy a Szemlének ez a korszaka a közösségi gondolkodás létfilozófiai méreteinek és az egyén szabad kiteljesedésének a kölcsönhatásai folytán, irodalmunk eredményes munkáját hozta. Amire további útkeresését is alapozhatta! 5 Az idő távlatából a korszak bonyolultabbnak tűnik fel, mint éreztük, akkor éltük,
