Irodalmi Szemle, 2003
2003/9 - NEGYVENÖT ÉVES AZ IRODALMI SZEMLE - Duba Gyula: Az emlékezés öröme és kockázata
így látják az IRODALMI SZEMLE 45 évét Az egészből nem sokat értettem. Aztán jótékonyan megvilágosodott előttem, hogy a döntés a háttérben már megszületett, formát kell neki teremteni, kész a bocsánat, de nekem is tennem kell érte. Nem ment könnyen: önkritikát gyakoroltam! A jövőben majd jobban odafigyelek/! Mindenki fellélegzett, ebéd következett. Az új titkár barátságosan mosolyogva és kedélyeskedve Pezlár Lajosként mutatkozott be s fogott velem kezet... A történetet akár jóízű anekdotának tekinthetnénk, ám közelről sem az! Megsejttette velem, hogy olyan erőknek vagyok kiszolgáltatva, a lappal együtt, amelyek mozgásterét és természetét nem ismerem, némi pátosszal túlozva mondhatnám: sorserők, akár a végzet! Ilyen szempontból nemcsak a Szemle fejlődési lehetőségeit jelezték számomra, hanem az eset mementó is lett! Bonyolult erőrendszer vesz körül. Közölt anyagaink könnyen komoly súrlódások okai lehetnek. S ez annál komolyabb megérzés, mert az is kiderült, hogy a hazai magyar nemzetiség öntudatosodásának és identitáskeresésének a folyamata immár megállíthatatlan. Amit a háború utáni évek a földbe döngöltek, amit a késői „felszabadulás” visszafogottan és ellenőrizve lehetővé tett, amit a reformmozgalom módjával adagolva felszabadított, az hatvannyolc táján és után, részben a szlovák nacionalizmus fellobbanásának a hatására is, törvénnyé vált. A korban születő magyar nemzeti egyetemesség gondolatának a folyamányaképpen a kisebbségi identitás vállalása elemi erővel, szinte atommáglyaként tört fel a hazai magyarságból. Ehhez közvetve az internacionalizmus hangsúlyozása is hozzájárult. A szerkesztőségekbe özönlöttek a helytörténeti adalékok és kulturális tudósítások. A korábban megmozdult vidék tovább hallatta szavát, s már nem a munkáslevelezők szintjén. Szót kért a történetírás, a szociológia és tömeglélektan, a néprajzkutatás és történeti emlékezés. Komoly tanulmányok születtek, a nemzetiségpolitika és a demokratizálás kérdései is nyilvánosságot nyertek. Ebben a nagy szellemi mozgásban és helyi alkotómunkában az Irodalmi Szemle vállalta az igényesebb fórum szerepét és az ismeretterjesztésen túlmutató tudományosság szervezésének a feladatát. Az öntudatosodás sikerét mutatja, s egyben a Csemadok és a magyar iskolák szervezőkészségét is jelzi, hogy az akkori tájszámaink példányszáma elérte az öt-hatezret. Hihetetlen és elképzelhetetlen példányszám manapság! S ami mögötte áll, még felemelőbb! Az a feltörő szomjúság és alkotókedv, a közösségi tudat kíváncsisága és szenvedélye, mellyel múltját kutatja és jövőjét keresi, hogy befolyásolhassa jelenét. A kényszer, hogy önfejlődése életterét megfogalmazza és kitöltse. A történelmi megszorításokból születő szorongásos ösztönök elsorvadni látszottak, a keresés és kitárulkozás reflexeivé nemesedtek. így történhetett meg, hogy a társadalmi konszolidáció szorításában - ketrecében?, csapdájában?, labirintusában? - a szlovákiai magyar írásbeliség azonosságtudata látványosan fejlődött, derekasan kiteljesedett. A Szemle helyzete is ennek jegyében alakult. Az írószövetségtől lapgazdaként átvette a Madách Könyv- és Lapkiadó. Akkoriban a könyvkiadást a Kiadói Főigazgatóság felügyelte, mely csúcsszerv a Kulturális Minisztérium hatáskörébe tartozik. A döntő politikai felügyelet azonban a pártközponté, s vele nincs kapcsolatunk. Bírálja a lapot, ám nem felel érte. Ebben az időben a Szemle főszerkesztője pártonkí- vüli! (1974-ben lettem párttag). A szerkesztők - Tőzsér, Koncsol - idővel megválnak a laptól, helyükbe fiatalok - Varga Imre, Tóth László, Zalabai Zsigmond, Kulcsár
