Irodalmi Szemle, 2003
2003/8 - KEGYELET - Tolnai Ottó: Hálás rágondolás Balassa Péterre
KEGYELET iszkolnak fel hónuk alatt a hegedűvel, ők meg azt kiáltozva, hogy Mentsd a hangszert! A hangszert!, de hát én mit csináljak a zongorával, gondoltam, vettem egy-két asztalterítőt és rákötöztem magam a zongorára, mire jöttek a hegedűsök, jaj, fölveszel bennünket is erre a fekete tutajra?! Végül is nem süllyedt el, leoldozták a fekete tutajról, visszavontatták őket Hamburgba. Mind a két Halálnapló tele jegyzetekkel, pörgetem, s ha Fellini nevét látom, megállók, jóllehet Tarkovszkij e könyvben a filmrendező. Ezért marad számomra mindig fontos az elsüllyedt 19. század utolsó harmadának szecesszión innen, romantikán túli, árnyékba burkolózott, alig meghatározható kultúrája, ez a vitális kolonoszi Spatstil - Fellini ’14 nyarán, tehát a múlt század igazi utolsó évében játszódó hajófilmje, az És a hajó megy... is e későiség fura nagyságáról beszél. - Korszak - most, az ezredvégen -, nem tudom, létezik-e még az elsüllyedt századvégnek ez a szava, a korszak mint ölelés. Lám, ismét milyen szép kategória mutatkozik, jóllehet csak az erőfeszítés, a szenvedés volt, mármint az ára a méltóság megőrzésének, s ha most hirtelen nem is találom a könyvekben a megfelelőbb kifejezést, csak Péter szenvedte ezt meg ennyire, én legalábbis másról nem tudok, de hát nem az én dolgom az ilyenfajta értékelés, én csak Péterrel akartam maradni, jóllehet ide felszorulva, ráadásul egy fekete íjba illesztve, mert mire hazaértünk, már várt a hír, hogy hajnalban, csak a jó barátra akartam gondolni, nem képet alkotni róla, egy képről mesélni neki, gondolni rá hálásan, vele maradni, ahogy írta (A KÉK JEGYÉBEN), mert különben csak szótlanság van és motyogó töprengés. Állandóan elered a munkánk vére. Tolnai Ottó (A litera hangja címmel az interneten jelent meg, 2003.07.03.)
