Irodalmi Szemle, 2003
2003/1 - FÓRUM - Fried István: Neubauer Pál irodalmak/kultúrák között
FÓRUM elhatározás, nem előzetes terv következtében alakult, hanem a majdnem véletlenül adódott helyzet kényszere folytán. A pályakezdő Neubauer Pál eleinte a zenei karrier lehetőségét latolgatta, majd a bölcselet vonzotta, és csak az első világháború éveiben döntött a (német) irodalom mellett, miközben magyar újságírói-írói kísérletei is akadtak. Születésekor Vágújhely még szlovák-német község volt, amelyben a magyarnyelvűség nem tekinthetett régi múltra vissza. A német szakot végzett Szántó Zsigmond (Szántó György édesapja) volt a magyar nyelvű oktatás egyik szószólója, mindaddig, amíg a szintén többnyelvű Lúgosra nem helyezték át. Vágújhely többnyelvűségére nemcsak Neubauer Pál emlékezett vissza, hanem Szántó György is, egész élete folyamán. A Szántó-Neubauer-család emellett tekintélyes bécsi rokonsággal rendelkezett (akár a kassai Grosschmid-család, mint az Márai Sándornak Egy polgár vallomásai című művéből ismeretes), és ez az ausztriai—magyarországi családi viszony éppen úgy kedvezett a németnyelvűség megőrzésének, mint a magyarországi középiskolák kötelező német nyelvi oktatása. Neubauer Pál nem került Prágában sem teljesen idegen környezetbe, személyében az a két kultúra került nagyon szoros kapcsolatba, amelyek között nem tudott, de nem is akart választani. Magatartásával azt látszott igazolni, hogy ilyen választásra, elhatárolásra nincsen szükség. A kétnyelvűség számára gyermekkorától kezdve természetes létforma, jóllehet a politikai környezet egyáltalában nem kedvezett ennek a létformának. A prágai német irodalom jelentősebb képviselői még akkor is döntöttek nyelvi hovatartozásuk felől, ha egyébként vállalták a cseh irodalom fordítását vagy a kultúraközvetítés egy más formáját (mint Max Brod, akinek kapcsolata Janácek életművével meglehetősen jól ismert). Az az aktív, írásban megnyilatkozó kétnyelvűség, méghozzá Prágában egy német—magyar változatban, eléggé ritka jelensége a közép-európai művelődés történetének, ezért (de talán nem pusztán ezért) érdemelné meg az alaposabb elemzést. Annyit tennék hozzá, hogy nem csak nyelvhasználatban merült ki ez a kétnyelvűség, átfordult kettős kulturáltságba, amelynek egyik alakzata valóban a közvetítés, Neubauer Pál esetében „műfajilag” mindenekelőtt a Prágai Magyar Hírlapban megjelentetett ismertető cikkek, beszámolók, tudósítások. Hogy a prágai német és 1933-ig a berlini sajtóban mit közölt Neubauer, azt eddig még nem vizsgálta a kutatás, bármi érdemlegeset csupán egy Neubauer-bibliográfia útmutatása nyomán lehetne mondani. Az azonban megkockáztatható, hogy a Prágai Magyar Hírlapban a prágai német nyelvű sajtó szellemisége is feltételezhető, a kétféle kisebbségi tudat látens módon föllelhető a Neubauer-írásokban. A prágai német nyelvű sajtó önmeghatározásának, önlegitimációjának jellemzője a különbözni akarás a berlinitől és a bécsitől, mint ahogy a prágai német nyelvű írásbeliség lényeges pontokon (nemcsak a tematikában, hanem nyelviségében, kultúrafelfogásában) eltér a német nyelvterület más irodalmaitól. Ami a modernség fázisait illeti, ott viszonylag csekélyebb az eltérés (így az expresszionizmus prágai német nyelvű változata fontos hozzájárulás az expresszionizmus nemzetközi jelenségéhez), viszont többek között a „legendák és a valóság” Prágájának vonzó és taszító ereje, a cseh hagyomány közelléte,
