Irodalmi Szemle, 2003
2003/1 - FÓRUM - Fried István: Neubauer Pál irodalmak/kultúrák között
Magyar irodalom Csehszlovákiában a két világháború között valamint a Monarchia-„mítosz”-hoz való viszonya alapján érzékelhető a prágai német irodalom különállása. Az a Neubauer, aki egyfelől az „egyetemes” német irodalom, másfelől a magyar századfordulós modernség értelmezését közelítette egymáshoz, úgy lehetett „munkása” a prágai német nyelvű irodalomnak, hogy megőrizte szimbolista „alapélményét”, és közvetíthette az európai tudat válságát korán diagnosztizáló és több vonatkozásban Oswald Spengler előtt járó Constantin Brunner bölcseletét. Amely viszont lehetővé tette számára, hogy az európai későhumanizmus szerzőjével évtizedeken át ívelő kapcsolatot tartson fönn (és itt kell megjegyezni, hogy nem ő volt az egyetlen a (csehszlovákai) magyar írástudók között, aki megtalálta az utat Romain Rolland-hoz), ezzel párhuzamosan (újságcikkeiben, híradásaiban, tudósításaiban, kritikáiban) az európai műveltség változatlant) érvényességének illúziójába fogózva a világirodalmi tájékozódást sose tévessze szem elől. A két írásbeliségben való részvétel megóvta a „diaszpóra”-létben az íróra leselkedő veszedelemtől: a partikularitás életben tartásával együtt nem merőben partikuláris szempontokat igyekezett népszerűsíteni. Míg a csehszlovákiai magyar irodalom alkotásait szemlézte, addig tapintatos írásaiban sem rejtette el, hogy az európai irodalmi mozgásokat tartja szem előtt. Természetesen érdeklődésével befogta az európai kultúra számos területét, szépírói tevékenységével szintén távolabbi vidékekre, messze nem túlzás, ha így írom: a világba tekintett ki, s a kultúra versus civilizáció problémáit próbálta prózai epikai formába tömöríteni. Ezzel nemcsak Constantin Brunner (és Oswald Spengler) követőjének bizonyult, hanem hangot adott az 1930-as esztendőkre fölerősödő, európai „krizeológiá”-nak. A jóslat részint megszólaltatja a XIX. század óta jelenlévő, úgynevezett Európa-fáradtságot, de részint az indiai misztika regénybe foglalásával német irodalmi törekvésekre is reagál, itt csak utalni tudok Hermann Hesse hasonló érdeklődésére, meg arra, hogy a krizeológus Hamvas Béla egy időben a szent tudományok (Scientia sacra) irányába tájékozódott, illetőleg szintén a távol-keleti bölcseletben kísérelte meg a civilizációtól, a dekadenciától még romlatlan, nem „történelmi” ember lehetőségének fölvázolását. A jóslat tehát summája Neubauer regényírói pályájának, az európai szubjektum veszendőségének és esetleges menthetősé- gének regénye. Talán ez az oka a jelentős kortársi visszhangnak (amelynek érdekes módon része, hogy német irodalmi pályázatot nyert e mű, majd egy plágiumper szenvedő alanya lett), de irányregény-jellege a mai olvasást már nehezíti. Már csak azáltal is, hogy ez a regény talán a szükségesnél többet merít a kortársi publicisztikából, és nem egy, a kortársakat valóban foglalkoztató kérdést szinte ideologikusán fogalmaz meg. Az azonban csak erősen vitatható hipotézisként állítható, hogy Neubauer Pál regényeiben helyenként egészen közvetlenül érzékelhető: a gyors reagálásra kényszerített újságíró írta. Ugyanakkor rokonsága az európai irodalmi tendenciákkal tagadhatatlan, éppen A jóslat „mitologizmusa” jelzi szerzője friss tájékozódását. Aligha hagyható teljesen figyelmen kívül, hogy a nyelvek és a kultúrák között álló Neubauer Pál írói pályája kibontakoztatásának nem kedvezett az a korszak, amelyben tevékenykedni kényszerült. A monologikus megszólalás igényét nemcsak a totalitárius államok kulturális politikája hangoztatta, hanem
