Irodalmi Szemle, 2003
2003/8 - JUHÁSZ FERENC KÖSZÖNTÉSE - Ľubomír Foltán: Egy szép nap (novella)
Ľubomír Foltán ve a tehetségeket és azokat, akiknek komoly a tudásuk a színháztörténetről. És mikor mellém ért, a szemembe nézett, és azt mondta: „Olyanok is voltak, akik nagyfokú szemtelenségről és még nagyobb elszántságról tettek tanúbizonyságot.” Mindjárt beugrott: „A krisztusát, hát nekem el kell mennem katonának!” Ej, Dzsony, Dzsony... Drága barátom. Ez azért van, mert nem volt fiútestvérem. Vagyis meghalt, mielőtt én megszülettem. Csak miattad tartottam magam. Jól kigondoltad. Érettségi után beiratkoztunk tanonciskolába. Isteni ötlet volt. Fél év alatt elvégeztünk egy teljes tanévet, két nap munkába, három nap iskolába, de csak szaktantárgyakra, mert minek járnánk szlovákra, oroszra, polgári nevelésre, ha érettségiztünk belőlük. Szaktantárgyakból is hatalmas elmaradásom volt Egyébként gondok voltak. Mondjuk, egy óra műszaki rajz délután kettőre esett, mikor teljesen kizárt volt elhagyni törzshelyünket és a reggeltől elfoglalt fekhelyet, Yvonáét, akinek épp ilyenkor kellett ellógnia a gimiből. De most szünidő volt, ott lehettünk, ahol akartunk... No és épp az után a Limonádé Joe után volt augusztus 21-e. Bementem a garázsba, ahol kétüléses Pionírom volt, a sarokban meg egy hűtött tízes sör. Az adott merészséget átélni a legközelebbi órákat. A motorbicikli szörnyen nézett ki. Nem az én hibámból. Pár nappal ezelőtt valami kamaszok ellopták, és beledobták a folyóba. Rendőrök hozták vissza. Rendszáma alapján találták meg. „Ez a te Pionírod, megismered?” kérdezte az egyik. „Az enyém, de nem ismerem meg”, válaszoltam. „Itt írd alá, és vigyázz a dolgaidra”, és kész, elszeleltek. Anya hívott, hogy ugorjak el az üzletbe kenyérért és tejért. Kint már sok ember volt, srácok is a mi negyedünkből. Az úton autóoszlop állt, rajtuk katonák. „Ezek magyarok”, tájékoztattak a barátaim. „Az oroszok a város mögött vannak, vidd haza a tejet, megnézzük őket”, mondta Dzsony. Jó, gondoltam, viszek valami táskát, már érik a szőlő. Dzsony, Yvona és én elindultunk kerékpáron a város mögé, hogy megnézzük ezeket a megszállókat. A híd mögött két rendőr állt az úton, és elterelte a forgalmat a főútról. így Zobor felé indultunk, a szőlőhegyre. A hegyoldalról jó volt a kilátás. Nagy volt ott az autúoszlop — tankok, teherautók. A mellékútról a kerteken keresztül rá lehetett jutni a főútra. Dzsony és Yvona fenn maradtak, de én kíváncsi voltam. Közeledtem a főúthoz. Az utolsó kanyar után majdnem nekimentem egy félreállított tanknak. A motor kikapcsolva, a fedelek elől felemelve, az ajtó hátul kitárva. Majd a szemem esett ki. Az első kerékhez két géppisztoly támasztva rövid tussal. Sehol egy láb. Ahogy megfordítottam a biciklit, észrevettem őket. Ketten voltak. Keresztbe vetett lábbal ültek, kezükben nagy fürt szőlő. Úgy harapdálták, mint a sült csibét. Ha megettek egy fürtöt, egy másik tőkéhez vetették magukat fenéken, letépték a legnagyobb fürtöt, és hozzáláttak. Még nem vettek észre. Csendben visszaosontam volna, mikor nagy zajjal megjelent a biciklijén Yvona. Nem tudtam már őt figyelmeztetni. Észrevették bennünket. Egy másodpercre megállt az idő. Annak a sze
