Irodalmi Szemle, 2003
2003/8 - JUHÁSZ FERENC KÖSZÖNTÉSE - Ľubomír Foltán: Egy szép nap (novella)
Ľubomír Foltén Egy szép nap Egész szép napnak tűnt. Ha tegnap este néztük, biztosan. Nem tűnhetett másnak. Tegnap ugyanis ‘68 augusztus húszadika volt. Hat után végeztünk, hazaugrottunk, faltunk valamit, és elmentünk az amfiteátrumba. Épp a Dolgozók Filmfesztiválja tetőzött, és a Limonádé Joe-t adták. Yvona csokibarna volt, mint egy szelet nápolyi. Teljesen csokibama, csak a melle és a popsija fehér. A bikini volt divatban. A farmer hátsó zsebében fehér szalvétát hordtunk akkor. Ezt Dzsony találta ki. Hogy mikor lessük a lányokat a folyó partján, azokat a fehér szalvétákat magunk mellé terítjük. Azok az átkozott szúnyogok a fehérre mennek, akkor átverjük őket. Nem tudom, bevált-e ez. Soha nem került sor a szalvétákra. Mikor Yvona levetette trikóját, azt is elfelejtettem, hogy hívnak, nem hogy a szalvétát. Nagyon szerettem őt. Olyan más volt. Tudom, ezt mondja mindenki, aki majd meghal egy lányért. Hogy más, egyedi, ilyen-olyan... De én komolyan gondolom. Yva a mienk volt. Az egész partié. Mindennel, ami ezzel együtt jár. Dzsonynak már régen odaadta magát, Cikulának is, és most nekem. Egyáltalán nem haragudtam rá ezért. Akkor sem, ha holnap megint Dzsonyé lenne. Egyszerűen ilyen lány volt. Mások is így csinálták, de abban nem volt ilyen tűz. Mintha abból hiányzott volna az öröm vagy mi... Például Yva a földszinten lakott, egy bérházban a folyó mellett. Elköszönt a szüleitől, hogy jó éjszakát, eloltotta a lámpát... És egy perc múlva kimászott az ablakon... És már köztünk volt. Tizenhét éves, tiszta egyes, teszem hozzá. Megérti ezt valaki? Épp erre gondoltam félálmomban, mikor bejött anya a szobámba. „Fiam, megszálltak bennünket.” Nem értettem. „Megszálltak az oroszok”, ismételte meg. És mi közöm nekem ehhez? Jézusom! Ennek szerdán kellett történnie. Megesküdnék, hogy szerda volt. Vagy nem? Olyan nap volt mindenesetre, mikor nem volt dolgom. Őszintén szólva, több nap is volt ilyen. Ezt is Dzsony találta ki... Baromian kisütötte. Érettségi után fenyegetett a behívó. Főiskolára nem a- kartunk menni. Tehát... Én azért felvételiztem. Színművészetire. Hatalmas buli volt az a Redutban. Kétszázból húszat vettek fel. Kiértékelés is volt. Chudík mester összefoglalta az egészet, értékelte, színvonal, ilyesmi, milyen nemes küldetés, így- úgy... Sokra nem emlékszem, mert egy fiatal színésznő ült mellettem, csizmája mint a muskétásoknak, térden felül, és olyan jól nézett ki benne a lába, bár már ismertem ezt Kiingerről, ahol úszómesterkedtem. Épp fészkelődtem, ahogy ellenőriztem, nálam van-e az a fehér szalvéta a hátsó zsebemben, mikor a mester, dicsér
