Irodalmi Szemle, 2003
2003/1 - FÓRUM - Fried István: Neubauer Pál irodalmak/kultúrák között
Magyar irodalom Csehszlovákiában a két világháború között Fried István Neubauer Pál irodalmak/kultúrák között A német-magyar kettős irodalmiság, kettős kulturális részvétel - és ez akár paradox magállapításként is fölfogható volna - a nemzeti irodalmak, irodalomtörténetek önelvűsége virágzásakor sem szorult teljesen a háttérbe, sőt, egyes jellegzetes személyiségek révén a XX. század első felében újraértelmezést igénylő jelenségként, igen változatos alakzatokban bukkan(t) föl. A Monarchia sokarcúsága, a centrum és a periféria ellentétét és egymásrautaltságát egyként színre állító kulturális élet olyan központokban artikulálódott, amelyekben egyfelől a hangsúlyosan nemzeti nagy elbeszélésként megjelenő felfogások igényelték a maguk kizárólagosságra törő kultúra- elméletük, „nemzetkarakterológiájuk” elfogadását, másfelől viszont ugyanezen nagyelbeszéléseket nem csupán nyelvi másságukkal megkérdőjelező, hanem éppen a nyelvi és „rendszerelvi” másságukat komplementer minőségként meghatározó kulturális/irodalmi személyiségek igyekeznek kiépíteni és időszerűnek/korszerűnek igazolni egy európai nagyelbeszélés - bármennyire illuzórikus - fenntarthatóságát, továbbgondolhatóságát. Nem kizárólag a hivatalosság véli a nemzetinek elképzelt jövő szempontjából egyedül realitásnak a homogén-nemzeti állam ideáját és vele összefüggésben a szintén nemzeti/anyanyelvi kultúra dominanciáját minden más kultúraelképzeléssel, kultúraképzettel szemben, hanem már a XIX. század európai politikai eseményei kirajzolják a nemzeti államokra tagolódott Európa új - politikai, nyelvi és kulturális - térképét; a már megvalósított homogén(?) nemzeti állam francia változatát az olasz és a német egyesítés módosulva közvetíti a soknemzetiségű birodalmakból kiválni törekvő, de legalábbis kulturális/politi- kai autonómiára vágyó területek értelmiségéhez. A centrifugális erők, az irredenta mozgalmak, a nyelvkérdés, valamint a kulturális intézményrendszer körül kialakult XIX. századi vitákban hozták létre a maguk szervezeteit, nemzettervüket, nép- és társadalomszervezésre vonatkozó elképzeléseiket. Ebben a politikai konstellációban mutatkozott szükségesnek a nemzeti és kisebbségi önmeghatározások újragondolása, a kulturális kapcsolatrendszer átminősítése, az egyes szereplőket szem előtt tartva pedig - párhuzamosan éppen a Monarchiában tudatosodó nyelv- és szubjektumelmélet válságot hirdető és demonstráló megjelenésével, az én menthetetlenségét ellensúlyozó freudi terápia befogadásának botránykrónikájával, ám terjedésével is, Bécstől Budapesten át Triesztig - a választási kényszer egyfelől a látszólag vagy valójában bölcseleti/erkölcstani alapozottságú nagyelbeszélé-sek, másfelől nyelvek, szociolektusok, kulturális és társadalmi hovatartozások között. Olyan nemzeti irodalmak jeles alkotói sem tudják és feltehetőleg nem is akarják megkerülni (például) a kétnyelvűséget, egyes esetekben a kettős kulturáltságot, mint a szlovén Ivan Cankar vagy az ukrán Ivan Franko, akik részt vesznek — többek között újságíróként — Bécs város kulturális életében,
