Irodalmi Szemle, 2003
2003/7 - A POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ - Fónod Zoltán: „Szellem — erkölcs — emberség”
A Posonium Irodalmi és Művészeti Díj „Szellem — erkölcs — emberség“ Dobos László életművéről, munkásságáról „Hogy egy népnek milyen a lelkivilága, a lelki képe, annak kialakításához nyomósán hozzájárul, hogy milyen tükröt tartanak elébe.“ Illyés Gyula írta le ezeket a szavakat a hetvenes évek elején a Hajszálgyökerekben, és úgy hiszem, helyénvaló a „tükröt“ felemlegetni, márcsak azért is, hisz Dobos László életművére — akárcsak a magyar regényirodalom más hazai mestereire — egyaránt jellemző, úgy tartották a tükröt, és úgy voltak korszerűek, hogy közben egy pillanatig sem feledkeztek meg arról, a magyar irodalom „őrszellemének“ tartoznak ezzel, a múltat teremtik meg, mikor azt megírják. Dobos László rendhagyó életéhez tartozik, hogy kritikusként váltott a prózaírásra, mégpedig úgy, hogy a novellát, elbeszélést mellőzve, mindjárt kisregénynyel kezdte. A kispróza műfaja évtizedek múlva került nála előtérbe. Feltehetően azért, mert a „témák“ szorításában élt, s a megélt múlt követelt helyet magának az irodalomban. Ezért írhatta Fábry Zoltán a Messze voltak a csillagok című kisregényéről (1963, sorrendben ez az első műve), hogy „zökkenésmentes és túláradás nélküli“. A „malinkij robot“ gyalázatát, bodrogközi tragédiáit idézte fel az író ebben a regényében. A téma ez idő tájt még jócskán a tabu témák közé tartozott. Regényében nemcsak a közösségmeghatározó szerepet vállalta fel, hanem a kor emberének ellentmondásos életérzését is. A szlovákiai magyar regényírásban ez volt az első kísérlet a „tegnapi fájdalom“ kibeszélésére és a szlovákiai magyarság önsorsa felmutatására. írói adottságaira jelemző, hogy másik regénye, a Földönfutók (1967) a mágyarüldözés témájának egy szeletét tárja elénk. Műve egyértelműen érett, egységes alkotás, és a korszerű regény igényeinek is egyértelműen megfelel. Dobos ebben a regényében erőteljesen élt a korszerű eszközökkel és azok alkalmazásával. Az idősíkok merész váltásával és a belső monológok meghonosításával úttörő munkát vállalt tájainkon, utat mutatott a kisebbségi magyar próza megújításának Cseh/Szlovákiában. Szinte törvényszerű Dobos László pályáján, hogy a legjelentősebb regényét, az Egy szál ingben címűt (1976) nagyszabású történelmi tablóként fogalmazta meg. Szabálytalan trilógiájának ezt a kötetét (Márkus Béla nevezte így, 1977-ben, az Alföldben megjelent kritikájában) a nemzetiségi önismeret enciklopédiájának is lehet mondani. Sorsok, életek, történelmi élmények, jellemek kifogyhatatlan tárháza ez a mű, melyben a kutató elme a frappáns alakok, kisemberek meg az új élethelyzetbe került értelmiségi életforma bemutatásával lényegében a történelmet vallatja. A regény a csehszlovákiai magyarság egész történelmét átfogja. Az író-hős asszociációja révén az emberi szenvedések sorozata példázata annak is, a történelem szinte ismétli önmagát, és az, amit produkál, többségében visszataszító, tragikus és lázító.
