Irodalmi Szemle, 2003
2003/7 - Pomogáts Béla: Rákóczi alakja a szépirodalom tükrében (esszé)
Pomogáts Béla A száműzött Rákóczi, amely a nemzeti romantika szinte kötelező sztereotípiáival ellentétben az emigrációba kényszerült fejedelem alakjának és környezetének valósághoz hü, hiteles ábrázolására törekedett. Szekfű munkája, miként ezt Zolnai Béla helyesen megállapította: „a magyar történelemtudománynak is próbája volt: szabad-e dokumentumok, hiteles források, megrostált följegyzések, önvallomások alapján kritikai arcképet rajzolni a nemzet Héroszairól, kockáztatva, hogy esetleg illúziók foszlanak szét, de az igazságot keresve, a lelki motívumokat magyarázva és közelebb hozva hozzánk a dicsfénytől eltakart Ember arculatát”. A történettudós kétségtelenül olyan tényeket tárt a nyilvánosság elé, amelyek nem feleltek meg a kurucos romantikával táplált közvélemény érzelmeinek, ugyanakkor azt is igen gazdagon bizonyította, hogy maga a fejedelem milyen alázattal és lelki nemességgel viselte sorsának hányattatásait, és ebben mindenképpen környezete és kora, hívei és. ellenségei fölé emelkedett. Szekfű munkája nem kismértékben formálta át a hagyományos Rákóczi-ké- pet, de talán azt is megállapíthatjuk, hogy a fejedelem kultuszát nem akarta megrendíteni és nem is rendítette meg. Rákóczi alakjának és hősi küzdelmének emléke és példája, talán kevésbé romantikus módon, de tovább élt és hatott a két világháború közötti korszakban is. Ezt igazolták a halálának kétszázadik évfordulóján, 1935-ben rendezett országos ünnepségek, amelyeknek legfőbb tudományos hozadéka a Lukinich Imre szerkesztésében megjelent, igen értékes, kétkötetes Rákóczi Emlékkönyv volt. Az évforduló alkalmából írta és adta közre 1939-ben Herczeg Ferenc Pro libertate című, a romantikus Rákóczi-képet felelevenítő regényét, és természetesen a népszerűsítő irodalom, illetve az ifjúsági irodalom is számos munkával adózott a fejedelem kultuszának. A második világháborút követő korszakban Rákóczi alakját az úgynevezett „haladó hagyományok” között tartotta számon a tudományos irodalom és a politikai élet. Ennek kétségtelenül megvolt az a jótékony következménye, hogy a kommunista korszakban is szabad utat kapó Rákóczi-kultusz, nem éppen a hatalom szándékainak megfelelően, elsősorban a nemzeti függetlenség hagyományait és a nemzeti identitás szellemét erősítette. Ebben az értelemben kapott szerepet és vált népszerűvé Bárány Tamás Rákóczi zászlai (1962) című ifjúsági regénye, és ezt a függetlenségi Rákóczi-hagyományt ápolta az új magyar költészet is, olyan versek, mint Vas István Nagyszombat, 1704, Bóka László Sárospatak, Takáts Gyula Mikes Kelemen elveszett leveleiből, Devecseri Gábor Rákóczi tölgye, Csanádi Imre Rákóczi és Sípos Gyula Thököly utolsó levele II. Rákóczi Ferenchez című költeménye, illetve Jánosy István 1958-ban megjelent szép verses regénye: a Rákóczi ifjúsága. A korszak kétségkívül legnagyobb - a Rákóczi-kultuszt szolgáló (és bizonyos mértékig új utakra terelő) írói vállalkozása Laczkó Géza hatalmas, Rákóczi című történelmi regénye volt. Az író már korábbi, 1917-ben az olvasók kezébe került Német maszlag, török áfwm című, Zrínyi Miklós életének szentelt regényében iga
