Irodalmi Szemle, 2003
2003/6 - EZ IS A MÚLT... - Magyarics Ferenc: Háborús emlékeim
EZ IS A MÚLT... év körüli, a fiú meg 10-11 éves lehetett. Ez a fiatal lányka, Luba, mindennap ott szövött mezítláb a mi szobánkban. Én láttam, hogy a család mindennap csak krumplit evett, reggel, délben, este. A szomszédban volt a konyha, és én megkértem a szakácsot, ha lesz valami maradék, adja nekem, és én mindig nekiadtam a gyerekeknek. Eleinte féltek elvenni, de később már várták, s ha jutott, még a szülőknek is adtak. A húsvéti ünnepekre minden katona kapott 1 liter pálinkát, és akkorra megkaptuk azt a kis hazai kétkilós csomagot, amit minden hónapban egyszer lehetett küldeni, aztán odahívtuk a háziakat, megkínáltuk pálinkával meg egy kis hazaival. Jaj, hogy örültek, dicsértek bennünket, hogy ők még ilyen jót nem ettek. Az asszonyok majdnemhogy harcba szálltak, hogy az üres pálinkás üveget nekik adjuk. A szomszéd fiatalasszony már annyira megbátorodott, korán reggel jött és húzgálta rólunk a pokrócokat, hogy ébresztő. Sokszor meg is lett nyeggetve, lehet hogy nem is bánta. A zászlóalj itt a falu közelében lévő nagyobb domb körül volt elhelyezve, amelyet víz vett körül. A dombon lévő partizánokat akarták kifüstölni. Úgy három hét elteltével áthelyeztek bennünket Sztáré Piaszkyra, ez tulajdonképpen egy falu volt. Szállást itt egy kastélyszerű épületben kaptunk. Vasárnaponként a cselédházak előtt összegyűlt a fiatalság, fiúk, lányok, valahonnan előkerült egy harmonika, ment a tánc. Akkoriban jött az ezredtől egy parancs, hogy önkéntesekből kell összeállítani egy rohamszázadot. De mivel elegendő létszámú jelentkező nem volt, így a tisztek jelölték ki a rohamszázad tagjait. KIVONULÁS OROSZFÖLDRŐL Július 10-ike körül hagytuk el a támpontjainkat, ahova már ezután nem költözött be senki. Még reggel világosság előtt felvezettek bennünket egy dombvonulatra, ahonnét jól belehetett látni az előttünk lévő kb. 1 km-re lévő falut. Kiadták, hogy mindenki ásson magának lövészkutat, de legtöbben csak lövészteknőt csináltak, ami némi védelmet nyújtott. Én akkor a századtörzsnél voltam. Miután kijelölték a géppuskák és golyószórók állásait, mindenkinek kijelölték a figyelési sávját is. Az enyém jobbra előre volt, és figyelmeztettek bennünket, hogy nagyon vigyázzunk, nehogy az előttünk levő rozstáblába felhúzódva az oroszok meglepjenek bennünket. Úgy 8-9 óra körül jöttek az előttünk lévő faluba az orosz előőrsök. Majd utána mint a hangyák özönlöttek a többiek. Visszagondolva, nekünk a Búgnál az lett volna a feladatunk, hogy tartsuk vissza az oroszokat, amíg a zöm, főleg a sok német teherautós kocsi át nem tud jönni a Búg másik oldalára. Ez részben sikerült is, igaz, hogy segítségünkre jött 4-5 német repülő, és ezek bombázására az oroszok megtorpantak. így sikerült a hátralévőknek átkelni a Búg folyón. Nem tudom, milyen elgondolás volt ez a hadvezetéstől, egy ilyen gyengén felszerelt katonaságot, mint amilyen a miénk volt, elédobni egy jól felszerelt, főleg aknavetőkkel ellátott, legalább tízszeres túlerőnek. Nehézfegyverek támogatása nélkül, az élelmezés és utánpótlás teljes hiányában. A többség, akiknek sikerült megúszni ezt a kalandot, újra összeverődtünk a folyópartnál, ahol három-négy nap pihenő volt. Negyedik nap megindultunk
