Irodalmi Szemle, 2003
2003/6 - EZ IS A MÚLT... - Magyarics Ferenc: Háborús emlékeim
EZ IS A MÚLT.. családi estéket a TV nem tudja visszaadni Tavasszal, ha végigmegyek a falun, szinte elszomorodik a szívem. Nem látni sehol játszadozó gyerekeket. Igaz, ma már kevesebb a gyerek, családonként 1-2. Valamikor 5-6 gyerek volt az átlag. Sajnos a szüleimnek sem módjuk, sem akaratuk nem volt, hogy engem valami iskolába küldjenek. A HÁBORÚS ÉVEK Mire elértem azt a kort, hogy sorozásra kellett mennem, már 1942-t írtunk, ami a II. világháború kellős közepe. Igaz, akkor még minden Deutschland über alles volt. Én magam is azt hittem, hogy a német gőzhengert már nem tudjuk megállítani. 1941 szeptemberében kezdődött a háború és 1941 decemberében már a német messzehordó ágyúk Moszkvát lőtték. 1942 tavaszán mentem a sorozásra. Az ilyen nap majdnem ünnep volt a falu életében. A sorozásra menő fiatalok a falu kocsmájában gyülekeztek. Inni csak mérsékelten kaptak, nehogy valaki részeg fejjel jelenjen meg a sorozóbizottság előtt A kocsmából összekarolva nótaszóval indultunk Szerdahelyre. Velünk jött a község bírája és az elöljáró. A bizottságot egy katonaorvos, pár katonatiszt és civilben levő egyén képviselte. Ami a vizsgálatot illeti, nem nagy problémát csináltak belőle. Akinek nem volt látható testi fogyatékossága vagy annyira silány termete, azt mind alkalmasnak találták Akiket besoroztak, azokat az udvaron csoportosították, majd a sorozás végeztével egy katonatiszt rövid beszédet intézett hozzájuk. Közben a beosorozottak kalapjukat kiadták a kint várakozóknak, akik aztán a sorban álló szalagárusítóknál a kalapokat felszalagozták. Rendszerint körbe egy nemzetiszínű került, s ráaggatták a másfél méteres különböző színű selyemszalagokat. így már felszalagozva, ismét összefogódzkodva, dalszóval jöttünk haza. 1942. október 2-án rukkoltam be a somorjai zászlóaljhoz. Egy különvonat vitt bennünket, s még akkor is szólt a nóta. A somorjai állomáson már vártak bennünket az öreg katonák lovas kocsikkal, melyre felraktuk a katonaládáinkat, s mi felsorakozva, gyalog indultunk a kaszárnyába. Ott még egy orvosi vizsgálaton estünk keresztül, majd utána felsorakoztatva kezdtek bennünket a tisztek kiválogatni, hogy ki milyen alakulathoz fog menni Én a géppuskás századhoz kerültem. Majd kezdődött a felszerelés kiadása Jómagam azt hittem itt minden a legjobb és mindenből van elég, de nagyot csalódtam Egy kocsideréknyi bakancsot kidobáltak az udvarra, hogy mindenki válasszon magának Én éppen egy pár bakancsot próbáltam, ami tetszett is, de a jobb lábamat nyomta, azt meg nem néztem, hogy a bal lábas legalább 3 cm-rel hosszabb volt, mikor jött az őrmester, hogy vége a válogatásnak, és megyünk tovább. Aztán kaptunk 2 pár kapcát, mert a honvédségnél még kapca volt rendszeresítve. Majd egy öreg katona megmutatta, hogyan kell a kapcát lábra tekerni, hogy a lábat fel ne törje. Utána következett a ruha kiadása. Én olyan öreg nadrágot kaptam, hogy az már biztos egypár bakát kiszolgált. Mind a két térdén nagy folttal, ekkor ért az első csalódás. Derékszíj nem jutott egyikünknek sem, helyette olyan csóványzsákból készült övét kaptunk. Oldalfegyvert (szuronyt) sem kaptunk, helyette egy gyalogsági ásó fityegett az
