Irodalmi Szemle, 2003
2003/6 - EZ IS A MÚLT... - Magyarics Ferenc: Háborús emlékeim
Magyarics Ferenc Háborús emlékeim Magyarics Ferenc Sikabonyban született (1921), a kisközség ma Dunaszerdahely része. Alig volt húszéves, amikor katonai szolgálatra bevonult, s három és fél évet „háborúskodott”, katonaként, gyalogmagyarként. Emlékeit (közel százoldalnyi anyagot) a közelmúltban küldte be szerkesztőségünknek. Nem a szépíró igényével vetette papírra gondolatait, hanem az emlékeit próbálta megidézni, ahogy írja — tanulságképpen is, a mai fiatalok számára, akik már „talán értékelni sem tudják, hogy mit jelent az emberiség számára a béke". Az élményekből, emlékekből — rövidítve a kéziratot — válogattunk. Ebből adunk az alábbiakban ízelítőt. A GYERMEKKOROM Szüleim szegény földművelő falusi emberek voltak. Apám egy végtelenül becsületes ember volt Tán ha éhen halt volna, akkor sem nyúlt volna a máséhoz, és minket is ebben a szellemben neveltek Igaz, abban az időben még a magántulajdon szent és sérthetetlen volt, amit az emberek be is tartottak Öten voltunk testvérek, 3 lány és 2 fiú A lányok az iskola elvégzése után mindjárt szolgálni mentek. Én az iskolában, mondhatnám, végig egyes tanuló voltam, pedig a szüleim soha nem kérdezték tőlem, hogy mi a lecke vagy tanultam-e? Apámnak az volt fontos, hogy a tehén jóllakjon. Ha mentem haza az iskolából, a tehén már a kapuban várt Máskor meg a libákat kellett őrizni. Visszagondolva a gyermekkoromra, szegény, de mégis igen boldog időszak volt A libalegelő volt a játszóterünk. Szüleim mindig azért pöröltek, hogy már megint futkározol, elszakad a csizma, ami egyetlen lábbelink volt egész évre. Április végétől október elejéig csak mezítláb jártunk, még az iskolába is. Rengeteg játékot tudtunk. Tavasz fele főleg ha jó idő volt, alig lehetett az utcákon végigmenni, mindenhol gyerekek játszottak, ment a futball, a méta, a csigázás, a golyózás meg a bóházás. A futballon kívül már ezek a játékok mind kihaltak. Helyüket elfoglalta a TV és a számítógép. Emlékszem, hozzánk télen beszélgetni átjöttek az idősebbek, s én mint gyerek úgy vártam ezeket az estéket, már délután leírtam a leckét és tanultam, hogy este zavartalanul hallgathassam az idősek beszédét, ami legtöbbször a háborúról szólt, de meséltek a boszorkányokról, a tüzes emberekről és minden egyébről. Mi, gyerekek szájtátva hallgattuk ezeket a meséket, habár sokszor már előre tudtuk, mi fog következni. Ezeket a meghitt EZ IS A MÚLT.,,
