Irodalmi Szemle, 2003
2003/6 - Veres János hagyatékából (Eltűnök, Napfény, Strófa, Oda és vissza)
Veres János hagyatékából Eltűnök Aranyam, házam, rangom nincsen, csak frissen vasalt fehér ingem. Nem hálok lányszagú nyoszolyában, májusi gyep a ringató ágyam. Vállamon nem feszül varázsköntös, alkonyat vérszínű fénye öntöz. Felszállók majd, s a néma légben eltűnik alakom észrevétlen. Napfény A napfény víg tavaszt ragyogtat, a nyírfák dereka is sudárabb; nektárt kereső fürge méhek zizegő szélben messzire szállnak. De a zöld képben szomorú romok csúfítják az ébredő vidéket. Borotvált tetők, megtépett falak ádáz fegyverzajt, vihart idéznek. Nyíló tavaszban panaszos hangon sóhajtják a letarolt házak: lám, így nyomorított meg bennünket e felvilágosult század — Strófa Szeretjük egymást — szemünkben parázslik ifjúságunk szívünkben zengő hangja. Fiókba rejtett meleg, tiszta versem: az ég belénk-plántált ezüstharangja.
