Irodalmi Szemle, 2003
2003/5 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Németh István: Dőrejárás (2) (vers)
Dőrejárás (2) Az őrült hegedűs hegedűjén caf rangokban lógnak a húrok, vibrálnak, főszforeszkáInak a radioaktív sugarak — mentsd magad, mentsd, vagy legalább a kutyádat. De talán nem is. Ne törődj vele! Élj, mint a méh, mint a rovarok, gombák, minden elvégeztetik... A kapanyélre már nem lesz szükséged, és a késre sem... 12 Hát te mire vitted? — Arra, fiam, hogy legalább ezt te most tőlem itt megkérdezhetted. Ott, ahol szárazon ömlik a homok, csurog, átömlik az ember foga közt, már nincs válasz. Álmaim álmok voltak, karomban feszült az izom, számban selymesedtek a szók, s amikor mások a barlangok torkában hallgatták üvöltésüket, vezettem világtalant. Hát te mire vitted? — Nem sokra, épp csak megtértem háromszor is, mint a mesében. Az ősök szétszórt csontjai közt nem matatok, a holnaptól és tőled sem várok már többet, csak a hantot, s ha majd koppan a rög, pereg, mint a dob, beléd már nem kapaszkodom, menj csak, menj, neked mindent szabad, te átlépheted a földet, megfürdetheted gyönyörű halántékodat az ég kék vizében, forgathatod a csillagok közt gyönyörű üstököd. Hát te mire vitted? — Arra, hogy legalább te ezt most itt tőlem, fiam, megkérdezhetted, s hogy én mindezt még elmotyoghattam neked. A föld, ami a lábam alatt inog, háromszor is kicsúszott alólam, de én visszapereltem. Átok vagy áldás? Egyre megy. 13 Kipp-kopp, kipp-kopp, zörög az avar, jönnek a tinglitangli verssorok,
