Irodalmi Szemle, 2003
2003/5 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Keserű József: A különbségek iránti érzékenységről (Grendel Lajos születésnapjára)
Jubilánsok köszöntése • Mennyire követed\ figyeled a mai magyar irodalmat tájainkon? Hogyan látod a jövőjét, s mit kívánsz a jövő nemzedéke számára? — Többször is említettem, a látásom megromlott hirtelen, s nem igazán tudok már olvasni. Bevallom, akkor haltam meg először, amikor ráébredtem, el kell szakadnom a betűtől. így hát nem tudom már olyan intenzíven követni az irodalom alakulását, mint hajdanán. Az ifjú nemzedéknek kívánnék én sok minden jót, tanácsot is adnék, de úgysem hallgatnának rám. Tudom, nem könnyű nekik sem, nekik is végig kell menniük azon a csapáson, amelyre rátértek, vagy amelyre a kiszámíthatatlan sors vetette őket. Mert, aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni... • Sok örömet, szép tavaszt és további erőt, hitet adó éveket kívánunk Neked, szeretteiddel együtt. Őrizze és segítse az Idő derűs, bölcs öregségedet, s „ látószemeiddel ” együtt legyen még sok örömed az életből! Fonod Zoltán A különbségek iránti érzékenységről (Grendel Lajos ötvenötödik születésnapjára) Izgalmas és egyben szerencsés helyzetben találja magát az, aki Grendel Lajos írásművészetének méltatására vállalkozik. A méltató szerencséjét az indokolja, hogy egy olyan, közel három évtizedet átölelő, igen gazdagnak mondható írói pályáról szólhat, amelyről már alakulása közben bebizonyosodott, hogy kiemelkedő helyet foglal el a kortárs magyar irodalom panteonjában. Nemcsak maguk a művek (elbeszélések, regények, esszék) szolgálnak erre bizonyítékul, hanem a róluk szóló bőséges és kiváló szakirodalom is (Tőzsér Árpádtól Szirák Péteren át Németh Zoltánig). A szembesülés izgalmát pedig az adja, hogy Grendel szövegei akkor és ott lépnek előre nem sejtett kapcsolatba más törekvésekkel, amikor és ahol a legkevésbé várnánk. Mindez a folyamatos megújulás képességével és a művek intenzív dialóguskészségével magyarázható elsősorban. A Grendel-szövegek egyik legfigyelemreméltóbb jellemzője a nyitottság, az, hogy a legkülönbözőbb előfeltevéseken nyugvó beszédmódokkal képesek újra és újra párbeszédbe lépni. Nem véletlen, hogy egyes értelmezői a legjelentősebbnek tartott szerzőkkel (Mészölytől Esterházyig) és a legdivatosabb irányzatokkal (mint a posztmodern) hozták összefüggésbe. Valóban kimutatható a kortárs elbeszélő próza egyik markáns hagyományával való rokonsága, s az is nyilvánvaló, hogy — elsősorban a célelvűség megkérdőjelezése révén — párhuzamba állítható egyes posztmodern eljárásokkal. A kurrens jelenségekkel mutatott kölcsönviszonyokat aligha szabadna lebecsülni, de legalább ennyire fontos az eltérések, különbségek, sajátosságok
