Irodalmi Szemle, 2003
2003/5 - Csordás János; Egy civil első napja a hadseregben (elbeszélés)
Csordás János futok össze. A vasútállomáson hatalmas a tömeg, meglep a rengeteg ember jelenléte, sok a kísérő. Bábeli zűrzavar uralkodik, a rend felborul, vasutast vagy rendőrt nem lehet látni. Az utazni készülők forgatagában számos részeg bukkan fel, egyesek külseje többnapos ápolatlanságról tanúskodik, nemkülönb a helyzet a búcsúztatónál sem. Számomra mindez nyugtalanító. Egyszerre érzem magamat vágómarhának és heringnek. Leírhatatlan dulakodás közepette másfél óra alatt kerülök fel a szerelvényre, ami normális körülmények közt másodpercek kérdése. Borzalmas. Robog a különvonat. Elindulásunk óta öt óra telt el. Étvágyam nincs, barátaim is alig-alig esznek. Hárman, volt osztálytársak utazunk együtt. Arcunkon valamiféle megmagyarázhatatlan búskomorság ül, keveset beszélünk, inkább a tájat bámuljuk, míg be nem sötétedik. Találhatók itt olyanok, kik állandóan hangoskodnak, az üveg fáradhatatlanul kézről kézre vándorol, egyszer-kétszer eljut hozzánk is, de mi visszautasítjuk. Ha kiürül, nyílik az ablak, kidobják. Rögvest indul útjára a következő. Pálinka, bor, sör... mindegy. Tanúja leszek annak, miként válhat egy ember bizonyos körülmények hatására állattá. Az éjszaka folyamán kitör a verekedés, ilyesmi az úton többször előfordul nem csak a mi kocsinkban. Nincs mit mondanunk az eset kapcsán, közönyössé válunk. Szeretnénk épségben megérkezni. Elmúlik éjfél. Jakab ér céljához elsőként. A gimnáziumban egy padban ültünk. Némán kezet szorítunk, tekintetemmel mindaddig követem, amíg ki nem száll. Hajnali fél négykor én kullogok le a vonatról. Rajtam kívül elég sokan leszállnak, egyiküket sem ismerem. A peronon elidőzvén nagyot sóhajtok. Megérkeztem, itt vagyok Pardubicében. A különvonat indul tovább, pár percet állt. Elnézem, ahogyan távolodik. Idegen érzések kerítenek hatalmukba, torkom összeszorul, szívem hevesebben dobog. Elindulok a peron lejáratához, utast nem fedezek fel, túl korai az időpont. Egyáltalán nem sietek, lépteim konganak az aluljáróban. A többiek jóval előttem haladnak, hallom válogatott otrombaságaikat. Kifejezetten magányra vágyom, bárkinek a társasága fölöttébb zavarna. A pályaudvar hatalmas csarnokában alaposan megszervezett fogadtatásban részesülünk, gondoskodnak arról, hogy a különvonat utasai ne kóboroljanak el. Autóbuszba irányítanak, rövid várakozás után indulás. Utunk az alvó város kivilágított útjain vezet keresztül. A mellettem ülővel nem törődöm; elterelem a figyelmemet: igyekszem mindent szemügyre venni, a környezet nagymértékben kihat rám. A látottak alapján Pardubice - a város - megnyeri a tetszésemet. Hajnali négy óra, bezárul mögöttünk a kapu. Az autóbusz egy hosszú és lapos épület mellett áll meg, ez a mozi, ide terelnek be mindannyiunkat. Bent már tartózkodnak, nem mi vagyunk az elsők, érkezett korábban is különvonat. Hét óráig újabb csoportok jönnek, a terem megtelik újoncokkal. Körülöttem
