Irodalmi Szemle, 2003
2003/4 - Majoros Sándor: Topolyai kaland (novella)
Majoros Sándor Topolyai kaland Szombat este futótűzként terjedt el a hír: Bálint komám ott áll az Aranyhordó ajtajában, és aki a kocsma elhagyásával kísérletezik, annak minden előzetes figyelmeztetés nélkül lekever egy pofont. Százötven ember legalább fél órán keresztül rettegte az én kapafogú, hórihorgas barátom terrorját, de aztán valaki elunta a dolgot, és egy szabványos balegyenessel leterítette őt. Az eset másnapján eljött hozzám. Csupa plezúr volt a képe, és hiányzott a két fölső metszőfoga, mégis valamiféle átszellemült boldogság sugárzott róla. Kertelés nélkül a lényegre tért: azt mondta, menjünk be Topolyára, és vegyünk a nőknek virágot. Már régóta azt híresztelték róla, egy kétgyerekes elvált asszonyhoz járogat, akivel sokat veszekednek, tán még verekednek is. Volt is némi alapja ennek a szóbeszédnek, a barátomtól semmi sem állt távolabb, mint a fölösleges érzelgősség. Nagyon meglepődtem hát azon az ő szájából szokatlan kijelentésen — rögtön abba is hagytam Zasztava 750-esem javítgatását —, pedig tudtam, hogy csak vezekelni akar a tegnap esti galibáért, mert biztosan az elvált asszony fülébe jutott a dolog. De mielőtt még megszólalhattam volna, további lényeges kijelentéseket tett. Azt mondta, ne aggódjak, a tankolástól az útközben elfogyasztott üdítőkön át a virágcsokorig minden költséget megtérít. Hirtelen eszembe jutott, hogy a feleségemnek emberemlékezet óta nem vettem virágot, és arra gondoltam, ha a Zasztavát kitolnánk az utcára, és ott indítanánk be, nem venné észre, hogy megléptünk. így is tettünk: a kocsi motorját csak az utca végén hoztuk működésbe, s már jó negyed órája robogtunk Topolya felé, amikor a kormány hirtelen rázkódni kezdett, a kocsi pedig ugrabugrálni, mintha a bütyköstengely és a felni helyet cseréltek volna. Durrdefekt!, rikkantott Bálint, és a térdére csapott. Elő a pótkerékkel! Némi hallgatás után emlékeztettem arra, hogy amikor beállított hozzám, éppen a pótkerék ragasztásával voltam elfoglalva, s ezt a műveletet könnyelműen félbehagytam. Ráadásul a kerék otthon maradt. Kitettük hát az út közepére az elakadásjelző háromszöget, és vártunk a ki tudja, honnan, ám mindenképpen megérkező segítségre. Vasárnap volt, és benzinhiányos időszak. Alig járt arra valaki, de ők is pánikszerűen továbbálltak, mihelyt meglátták barátom ábrázatát. Súlyos reménytelenség telepedett ránk, s a tetejébe még őrült gondolataink is támadtak. Bálint például azt indítványozta, guruljunk be lyukas kerékkel a városba. Önérzetes kocsitulajdonos szóra sem méltatja az ilyen beszédet, de
